Új Tükör, 1989. október-december (26. évfolyam, 40-53. szám)
1989-10-15 / 42. szám
A társadalom ma már tudomásul veszi a homoszexualitás létét, de elfogadni nem tudja, nem is akarja. Az orvosok, pszichológusok a kóros esetekkel találkoznak. A sokszor indokolatlanul felfújt rendőrségi híradások és az AIDS-hisztéria nyomán félelem, gyűlölet támad. Az utca embere riasztó alakokba botlik. De hol vannak a többiek? Hol vannak azok, akiket nem látunk, akikről semmit sem tudunk, akik rendre kimaradnak a felszínes, szenzációhajhász és takaróemelgető írásokból? Hol vannak, akik önmagukat vállalva, ,teljes életet" élnek? (Az alábbi részletek Sombor Judit-Tuscher Tünde: .Melegház' című, megjelenés előtt álló könyvéből velők.) „Lassacskán nemtelenné válók.. IRÉN, AKI IMRE SZERETNE LENNI Magasba nyúló, kormos tűzfalak, bedeszkázott üzlethelyiségek, húgyszagú kapualjak - errefelé ritkán jár turista. Itt az udvarokban ecetfa nó, s filléres gond könyököl az ablakokban. Az „ezerszer áldott” Józsefváros golyómarta házaiban folyosóra nyílik a vécé. S még így is akad, akinek álmai netovábbja egy aládúcolt, dohos szükséglakás. Irén vesztesnek született. Olyan az egész nő, mint a kiszáradt marhahús: rágós, szikkadt, fakó. Élete: feltápászkodások végtelen sorozata. De mindegyik bukás után mélyebbre zuhan vissza, és sejti már, hogy nincs messze a gödör széle. -Anyám a Sztálin városi építkezésen dolgozott, valahogy összeszedett engem, aztán ottfelejtett a hetes bölcsödében. Egyéves koromig ingáztam a csecsemőotthon meg a kórház között, akkor anyám férjhez ment, felkutatott, magához vett, Ők neveltek, amíg anyám össze nem állt egy fiatal férfival. Nevelőszülőkhöz kerültem, akik a maguk módján törődtek velem. De azt nem lehet elfelejteni, hogy nekem tizennyolc éves koromig három nevem volt Sokáig nem tudtam, hogy nevelt gyerek vagyok, legfeljebb sejtettem a csúfolkodásokból. „Lelenc” - te jó ég, mennyi pofont osztottam érte! Sose sírtam, viszont ha megbántottak, azonnal ütöttem. Bombatölcsérekben játszottunk, fiúk és lányok együtt én voltam a bandavezér. Nálam már nagyon korán jelentkezett, hogy mi újság a Futrinka utcában. Csókolgattam a barátnőimet míg közbe nem szólt a józan ész: falun az ember ne adja ki magát. Szóval ezzel csak azt akartam mondani, hogy én nagyon korán rájöttem, bennem valamit elfuseráltak. Az iskolában volt egy ötös fogatunk, négy fiú és én. Belőlem a tornatanár nem is igyekezett sikket kihozni, viszont életveszélyes tigrisbukfenceket ugrottam. Amióta az eszemet tudom, fiú szerettem volna lenni, de ez akkor még nem okozott gondot, akadt még rajtam kívül fiús lány, és sportoltam, erre rá lehetett fogni mindent Eleinte tele voltam önbizalommal. Nem tudom, mikor kezdtem elveszíteni. Matekból, fizikából vertem a falusi mezőnyt, szerettem volna egyetemre menni. Negyedikes koromban előkészítőre jártam, beadtam a lapomat a műszaki egyetemre, aztán a közelébe se mentem a felvételinek. Azt hiszem, akkortájt kezdtem föladni.. . Tizenhárom éves koromtól én már pontosan, olyan magas voltam, mint most. A nevelőanyám nem ért fel, hogy megpofozzon, nem is emelt rám többé kezet, de esténként a panaszait rázúdította nevelőapámra, az meg előkapta a nadrágszíjat Úgy jöttem el hazulról, egy fojtogatási jelenet után, egyetlen bőrönddel, hogy én ide többé a lábamat be nem teszem. „Anyád olyan volt, hogy az élő gyereket odaadta, de a babát nem, mert az drága volt!” - ezt a nevelőanyámtól hallottam. Tudni akartam, igaz-e. Amikor Pestre jöttem, kinyomoztam, hol lakik. Ajtót nyitott, bemutatkoztam. Tizenhárom éve nem látott, s csak annyit mondott: „Ja, te vagy az?” Nem tudom, milyennek képzeltem, de az biztos, hogy nem ilyennek. Akkor találkoztunk utoljára. A következő tizenhat évről nemigen érdemes beszélni, mert szeretném nagyon gyorsan elfelejteni. Eleinte még egészen normálisan éltem, volt egy udvarlóm is, de a csókolózáson túl nem jutottunk. Minek kísérletezzek, ha nem esik jól? Férjhez menni, gyereket szülni - erre nem is gondoltam. Tudtam, hogy képtelen vagyok úgy élni, ahogy elvárják tőlem. Albérletben laktam, két másik lánnyal, akiket az evésen, iváson és szeretkezésen kívül semmi nem érdekelt Én szerettem olvasni, szerettem a komoly zenét de mindig egyedül voltam. Anyagraktárosként ezeregyszáz forintot kerestem, de az albérleti árakat mind följebb srófolták, úgyhogy éjszakánként havat lapátoltam. Az egyik szobatársnőm avatott be. Könnyű dolga lehetett, ahogy visszaem 18.