Világgazdaság, 1969. január (1. évfolyam, 1-21. szám)

1969-01-03 / 1. szám

MAGYAr­ GAZDASÁG - VILÁGGAZDASÁG A VILÁGGAZDASÁG és a kamarai érdekképviseleti munka A Magyar Kereskedelmi Kamara első közgyűlése óta alig több, mint hat hó­nap telt el, és az új feladatok, funk­ciók, szolgáltatások között, amelyekkel a kamarát újjáalakító közgyűlés foglal­kozott, és amelyeket a jóváhagyott, sze­repelt a VILÁGGAZDASÁG, a Kamara és a Konjuktúra- és Piackutató Intézet közös gazdasági napilapja. Mindenekelőtt tehát örömmel üdvöz­löm a mutatványszámok korszakának lezárulását és ennek az új és újszerű lapnak az első számát. Magáról a lapról csak annyit, hogy a Kamara szemszögé­ből nézve ez a tagvállalatok informálá­sának egyik eszköze, és a cél az, hogy az általános információáramlásban, amely a reform hatására kiszélesedett, ne több, hanem kevesebb olvasnivalót jelentsen tagvállalataink vezetőinek. Már a mutatványszámok sorozatában hatása volt a bírálatnak, a vállalati vé­leménynek és a lap iránti igényeknek és ebben a folyamatos munkában részt vesz a Kamarában tömörült vállalatok sokféle autonóm szervezete, éppen az az új oldala a Kamara tevékenységé­nek, amelyet érdekképviseleti funkció­nak nevezünk. A munkacsoportok, bizottságok ülé­sein gyakran felmerül a kérdés, hogy mit kell a mi körülményeink között az „érdekképviseleten” érteni? Nem arról van szó, hogy valakivel szemben kellene megvédeni a vállalatok érdekeit, hanem a Kamara tagvállalatai olyan fórumot kapnak, amely lehetővé teszi számukra, hogy a saját maguk által választott ve­zetők segítségével úgy adjanak hangot a vállalati sajátos érdekeiknek, hogy o­z ezekben a szervezetekben találkozzék a népgazdasági érdekekkel. Ebből az is következik, hogy az érdekeknek ez a szintézise annál értékesebb, minél szé­lesebb a vállalatok képviselete a Ka­marában, minél több gazdálkodó egység él a GV1967. sz. kormányrendeletben le­fektetett jogával, hogy önkéntes alapon a Kamara tagjai sorába léphet. Ez a fej­lődés is megindult egyébként és anél­kül, hogy a Kamara a tagtoborzás ér­dekében különösebb propagandát fejtett volna ki, a júniusi közgyűlésen 166 volt a tagvállalatok­­száma és a VILÁG­­GAZDASÁG indulásakor ez a szám 218-ra ment fel. Különösen figyelemre méltó az, hogy ebben a számban a kül­kereskedelmi forgalom szempontjából jelentős ipari termelő szektor körül­belül 50 százalékban képviselve van. Nyers elvtárs közgyűlési hozzászólásá­ban hangzott el az a megállapítás, hogy vállalkozó szellemű szocialista gazda­sági vezetőkre van szükség. Én úgy vé­lem, hogy a kamarai tagság is arra mu­tat, hogy a legvállalkozóbb szellemű ve­zetők jelentkeztek eddig abból a célból, hogy vállalataik, szövetkezeteik stb. a Kamara tagjai sorába kerüljenek. A közgyűlésen megmutatkozott a leg­felsőbb párt- és állami vezetők érdek­lődése a Kamara munkájának „megúj­hodása”­­ iránt. Azóta is töretlen ez az érdeklődés, és nagy várakozás mutat­kozik meg a Kamara fórumain keresz­tül a hatóságaink, a kereskedelempoli­tikát, a pénzügyi politikát kialakító szerveink részéről. A tagvállalatok akti­vitásán is múlik, hogy ez az érdeklő­dés ne lankadjon és hogy minden „szin­tetizált” kamarai álláspontnak, véle­ménynek, sőt kritikának megfelelő visszhangja legyen. A vállalatok érde­keit tehát a hatóságaink előtt kell eb­ben az új szervezetben képviselnünk. Van azonban olyan eset is, amikor másokkal szemben kell megvédeni vál­lalatainkat,, de erre elsősorban a kül­földi piacokon van szükség és ez az ér­dekvédelem elsősorban jogi (választott bíróság) vonatkozású. A közgyűlésünkön bejelentett munka egyébként azóta minden irányban meg­indult és mint mától kezdve a VILÁG­­GAZDASÁG, fokozatosan a tagvállala­tok rendelkezésére áll a Kamara min­den új (és régi) szolgáltatása. Fülöp Sándor a Magyar Kereskedelmi Kamara főtitkára A VILÁGSAJTÓBÓL FINANCIAL TIMES__________ 1968. december 13. Dél-Amerika, mint exportpiac Az angol exporttanács — a British National Export Council — latin-ameri­kai bizottsága a közelmúltban ta­nácskozást tartott. Giles Merritt a ta­nácskozásról szóló beszámolójában ké­pet ad a dél-amerikai piac értékesítési lehetőségeiről, amelyeket angol részről nem használnak ki kellőképpen. Az 1968 októberében Limában meg­tartott hetedik amerikai tervkongresz­­szuson elhangzott becslés szerint Latin- Amerika jelenlegi 250 milliós lakossága­­az ezredfordulóig 640 millióra növek­szik. Ezzel párhuzamosan a földrész bruttó társadalmi termékének értéke 100 milliárd dollárról 400 milliárd dol­lárra nő. A kongresszus véleménye sze­rint eddig az időpontig Dél-Amerikában — a fejlődő területek közül elsőnek — ipari társadalom alakul ki. A legutóbbi tanácskozás célja az volt, hogy foko­zza az érdeklődést Latin- Amerika iránt, noha a delegátusok ál­tal képviselt vállalatok és szervek egy része már korábban elhatározta, hogy részt vesz a Sao Paolóban tavasszal megrendezendő angol ipari kiállításon. A tanácskozást megnyitó kereskedelmi miniszterhelyettes beszédében sajnálko­zással állapította meg, hogy Anglia az elmúlt évtizedben az évi 3 800 millió font sterling értéket képviselő piacból csupán 4,6 százalékkal részesedett. Egyidejűleg azonban azt is megálla­pította, hogy 1968 első tíz hónapjában az Angliából Latin-Amerikába irányuló export az előző év azonos időszakához képest 34 százalékkal növekedett. Egyes országok viszonylatában a fejlődés még szembeszökőbb: Brazíliába 130 száza­lékkal, Venezuelába 50 százalékkal, Ar­gentínába 47 százalékkal exportált töb­bet Anglia. Ez a három ország egyéb­ként prioritást élvez a latin-amerikai kereskedelem fejlesztésében. Dr. Rober­to de Oliveira Campos, az Amerikaközi Kereskedelmi és Termelési Bizottság elnöke szerint a latin-am°rikai infláció és devizabizonytalanság hatását túlbe­csülték, ennek következtében Anglia itt nagy területet vesztett el az Egyesült Államok, Japán és Nyugat-Németország­­ javára. A felszólalásokból kitűnt, hogy Latin- Amerikának hitelre van szüksége. Az olajban gazdag Venezuela kivételével e terület országai tulajdonképpen még mindig nem heverték ki igazán az 1930. évi válság következményeit. Az export­ból származó, egy lakosra jutó külföldi vásárlóképesség 1932-től 1965-ig kéthar­maddal csökkent. Latin-Amerikában az egy főre jutó bruttó társadalmi termék jelenleg 350 dollárnak felel meg, ez a nyugat-európai átlagnak csupán egy­ötöde. . Latin-Amerikának, hogy többet im­portálhasson, hogy emelhesse 250 milliós lakosságának életszínvonalát, többet kell exportálnia. Ehhez azonban ki kell bővíteni termelési apparátusá­nak kapacitását, mind a mezőgazdaság és az ipar, mind az energiatermelés és közlekedés tekintetében, ami viszont újabb importigényt jelent. Az UNCTAD megállapítása szerint a fejlődő orszá­goknak gazdaságuk évi 5, százalékos nö­veléséhez évente 6 százalékkal kell nö­velni importjukat. S itt bezárul a bűvös kör: Latin-Amerika jelenleg 2 milliárd dollárt, exportbevételeinek 18 százalé­kát költi külföldi kölcsöneinek kama­taira. Anglia exporthitelekkel igyekszik tá­mogatni Latin-Amerikát, amíg az egész világ felé irányuló exportjának csupán 11 százaléka bonyolódik le 180 napnál hosszabb hitel nyújtása mellett, addig abból a 161 millió font sterling értékű kivitelből, amely az év első nyolc hó­napjában Latin-Amerikába került, nem kevesebb, mint 76,5 százalékot szállítot­tak 180 napnál hosszabb hitelre. Anglia számára csak veszteséget je­lenthet, ha nem növeli részesedését az Amerikaközi Fejlesztési Banknál. E bank kilenc éves működése alatt az an­gol exportőrök csaknem 17 millió dollár értékű megrendelést kaptak az innen nyújtott kölcsönökkel. 1968 szeptembere óta azonban ez korlátozások alá esik, mert Anglia nem részvényese a bank­nak. A Villamos Berendezés és Készülék Művek, továbbá a Transelektro koope­rációs megállapodást kötött ,a nyugat­német MBG céggel. Az egyezmény ér­telmében a nyugatnémet vállalat átad­ta korszerű villamos-, gáz- és széntü­zelésű tűzhelyeinek rajzait a gyártás­hoz , szükséges szerszámokkal és gépi berendezésekkel együtt. Ezekért a ma­­gyar­ vállalat kész tűzhelyekkel fizet. ■ KOOPERÁCIÓ A licenc átvétele lehetővé teszi, hogy gyorsan rátérhettek az új tűzhelyek gyártására. A nyugatnémet cég egyben exportpiacot is jelent, mert jóval több tűzhelyet vesz át, mint amennyi a li­­cencekért, szerszámokért, gépekért jár­na. A VBKM idén 10 ezer darab tűz­helyet szállít a nyugatnémet cégnek. A Transelektro pedig egész sor országgal tárgyal az új termék exportjáról. 1969. JANUÁR 3. Az ez évi külkereskedelmi feladatokról Bár az új gazdaságirányítási rendszer első évének eredményei, illetve a gazda­sági szabályozó eszközök működésével kapcsolatos tapasztalatok még sok terü­leten mélyebb elemzésre szorulnak, a vállalatok és a központi irányító szer­vek előtt már megoldásra várnak az 1969. év feladatai. A mélyebb elemzések a hosszabb távon szükséges intézkedé­sek mérlegelését célozzák. Az 1969. évi népgazdasági tervvel összefüggésben a múlt évi tapasztalatok vizsgálata alap­ján a szabályozóknál a szükséges vál­toztatásokat, módosításokat eldöntötték. A kialakított szabályozó rendszerek mó­dosítására nem volt szükség, azok mű­ködése egészében igazolta az előzetes elképzeléseket. Alapjában véve ez tük­röződik a külkereskedelmi forgalom 1968. évi alakulásában is. A tervező munka első szakaszát a korábbi évek­ben is a tárgyidőszak várható fejlődé­sének megítélése képezte. A­ múlt évben ez a munka a tervezőket igen nehéz fel­adat elé állította, hiszen a közgazdasági szabályozókkal irányított gazdasági élet működéséről még nem rendelkeztünk tapasztalatokkal. Az egyes évközbeni változások — a vállalatok eltérő reagá­lása a­­különböző intézkedésekre — óva­tosságra intettek. Különösen nehéz volt a külkereskedelmi forgalom várható­­ alakulását megítélni, mivel a külkeres­kedelmi tevékenységre vonatkozóan az új gazdaságirányítási rendszer lényeges változtatásokat vezetett be. Az 1968. évi külkereskedelmi forga­lom alakulásával kapcsolatos tapaszta­latokat röviden az alábbiakban lehet összefoglalni: összességében az 1967. évi árucsereforgalmat az elmúlt év külke­reskedelmi forgalma mintegy 5,6 szá­zalékkal haladta meg. Az összforgalmon belül nagyjából azonos ütemben nőtt a kivitel és a behozatal értéke. A rubel­­elszámolású viszonylatokkal lebonyolí­tott áruforgalmunk továbbra is az átla­got meghaladó ütemben emelkedett. A szocialista országok piacain tapasztal­ható kereslet, a kedvező értékesítési le­hetőségek hatására legerőteljesebben az ezekbe az országokba irányuló kivitel bővült. Ehhez hozzájárult az a tény is, hogy a rubel elszámolású export szá­mos termelő vállalatunk kapacitásá­nak jelentős részét köti le, tehát a termelés fejlesztésének, s ezen ke­resztül a nyereség fokozásának útját éppen a rubel viszonylatú kivitel nö­velésében látták. Az ilyen vállalatok számára az állami visszatérítés nyújtá­sával a belföldi értékesítéshez azonos feltételek teremtése — a kapacitás ki­használására irányuló törekvéssel és a kedvező külső piaci feltételekkel páro­sulva — gyakorlatilag erős ösztönzést jelentett. Érthető tehát, ha a külkeres­kedelmi árszorzóhoz képest kedvezőbb feltételekkel exportáló vállalatoknál ez a törekvés még erőteljesebb volt. Sajnos, a kedvező nyereséghelyzetet biztosító általános gazdasági környezet hatására, az export bővítésével egyide­jűleg az export gazdaságossága nem ja­vult, valamint a termelési költségek nem csökkentek a kívánt mértékben. Emellett nem tekinthető kielégítőnek a rubel elszámolású viszonylatokból származó import sem, mivel ennek emelkedése alatta maradt az export növekedési ütemének. Igaz, az anyagok és a fél termékek behozatala figyelemre­­méltóan emelkedett, de a többi árucso­portok kismértékű növekedése még akkor is problematikus, ha figyelembe vesszük, hogy 1967-ben a gépipari és könnyűipari termékek behozatala a szo­cialista országokból olyan ugrásszerű­en emelkedett, amelynek megismétlő­désére a következő évben reálisan nem lehetett számítani. Export lemaradás A dollár elszámolású viszonylatokkal a forgalom kis mértékben bővült. En­nek egyrészt az volt az oka, hogy az export emelkedése ezekbe a viszony­latokba nem érte el az ipari termelés átlagos növekedését sem (ideértve az élelmiszeripart), másrészt az import lényegében stagnáló szinten maradt. Ez utóbbi kedvezően hatott ugyan a kül­kereskedelmi mérleg alakulására, de távolról sem jelenti a dollár viszony­latú importigények csökkenését, csupán azt, hogy az első negyedévben — kü­lönböző tényezők hatására — tapasz­talt csökkenést a későbbiekben meg­gyorsult ütem sem tudta ellensúlyozni. A behozatal változatlan szintjén belül, azonban, az anyagok importja annak­­ellenére emelkedett, hogy számos fon­tos nyersanyagban az év folyamán a tőkés világpiacon figyelemre méltó ár­csökkenések következtek be. A dollár viszonylatú export alacsony növekedési üteme évek óta megfigyel­hető. Az importigények növekvő ten­denciájával nem tart lépést a dollár viszonylatú exportképesség. Eléggé ál­talános az a tapasztalat, hogy az élénk belföldi kereslet és az adott szocialista export lehetőségek mellett a vállalatok még nem fordítottak kellő gondot a tőkés piacokon is gazdaságosan érté­kesíthető termékek előállítására, ezzel kapcsolatos fejlesztésekre, versenyké­pességük fokozására, illetve új piacok feltárásra. Az 1968. évi fejlődésünk külkereske­delmi vonatkozásai kapcsán röviden vázolt problémák egyúttal rámutatnak a következő év feladataira. A külkereskedelmi áruforgalom — a tervszámítások szerint — 1969-ben 6—7%-kal, 1970-ben pedig mintegy 9%-kal növekszik. Ez feltételezi azt, hogy az iparágak jelentős részében a forgalom mind a rubel elszámolása, mind az egyéb viszonylatokban a ter­melést meghaladó ütemben fog növe­kedni. A következő években, s már 1969-ben is, fokozott figyelmet kell arra fordítani, hogy — a belső piaci egyen­súly megszilárdítása mellett — a kül­kereskedelmi áruforgalom és a nem­zetközi fizetési mérleg egyenlege az eddigieknél kedvezőbben alakuljon. Ehhez az szükséges, hogy a népgazda­sági tervben számításba vett kerete­ken belül maradjon. Kiviteli lehetőségek A kivitel növekedési üteme ebben az évben, az összforgalommal egyezően, 6—7%-ot érhet el, míg 1970-ben vár­hatóan valamivel meggyorsul. Az ipari termékek exportja a szocialista orszá­gokba 1969-ben körülbelül az ipari termelés átlagos növekedésének meg­felelő ütemben nőhet, bár ezen belül a gépipari és vegyipari export rész­aránya előreláthatóan emelkedni fog. Elsősorban a járműipari termékek, szerszámgépek, híradástechnikai és fémtömegcikkipari termékek, illetve gyógyszeripari és gumiipari termékek kivitele növekszik. Ehhez szükséges, hogy az ipari termékek behozatala a rubel elszámolású viszonylatokból az ipari termelést és az exportot meghaladó ütemben növekedjék. En­nek érdekében, bár a partner or­szágok piaci tevékenységének, akvi­zíciós munkájának megélénkülésére is számítunk, komoly feladatok hárulnak az érintett külkereskedelmi vállalatok­ra, mivel mind belső, mind külső piac­­szervező munkájukat jelentősen erősí­teniük kell. A rubel elszámolású import fokozása nemcsak azért lényeges, mert ez rész­ben feltétele a kivitel további növelé­sének,­ hanem a hazai termelőkkel szemben az import versenyének erősí­tése, s ezen keresztül a műszaki szín­vonal javítására való ösztönzése szem­pontjából is. Különösen fontos lenne e viszonylatokból a beruházási javak im­portjának bővítése, mivel a megélén­kült beruházási kedv következtében a hazai beruházási piacon tapasztalható feszültséget ily módon olyan behoza­tallal lehetne enyhíteni, amelynek el­lentételezése nem okoz nehézséget. A gépipari termelés számításba vett növekedése, egyébként, a rubel viszony­latú export mintegy 8%-os, s a dollár elszámolású export 12°/C-os emelésére nyújt lehetőséget. Várható, hogy a gép­ipari vállalatok egy része a kereslet alakulása és a központi szabályozás ol­daláról az eddiginél nehezebb értéke­ MAGYAR-LENGYEL ÁRUCSERE-FORGALMI Budapesten aláírták az 1969. évre szóló magyar—lengyel árucsere-forgal­mi megállapodást, amely az 1968. évi szinthez képest több mint 16 százalé­kos forgalomnövekedést irányoz elő. 1958-tól 1965-ig mintegy háromszorosá­ra nőtt a külkereskedelmi forgalom. Ez­zel szemben 1966-ban lelassult, 1967 és 1968 folyamán pedig stagnált. Az 1966. és 1967. évek folyamán főleg a megnö­vekedett turistaforgalomból adódó több­letbevételekből jelentős magyar­ aktí­vum alakult ki a fizetési mérlegben, ami a bilaterális egyensúly követelmé­nyei miatt fékezőleg hatott exportunk növekedésére. 1968 végére azonban a fogyasztási cikkek területén megnövekedett lengyel szállítások következtében a fizetési mérleg egyensúlya gyakorlatilag helyre­állt, így a most aláírt megállapodás már kiegyensúlyozott fizetési helyzet alapján jött létre. A megállapodás a legjelentősebb — több mint 20 százalé­­kos — növekedést a kölcsönös gépfor­galomban irányoz elő, amely oldalan­ként több miint 35 millió rubelt ér el. A magyar gépexport legnagyobb volu­ment kitevő tételei a motorkocsik, die­sel-mozdonyok, autóbuszok, speciális tehergépkocsik és alkatrészek, továbbá szerszámgépek, műszerek stb. Import oldalon a már hagyományosnak tekint­hető olyan gépipari termékek mellett, mint erőművi kazánok, bányagépek, szerszámgépek, építő- és textilipari gé­pek, valamint vagonok, gépjárművek és műszerek, a következő évek néhány nagy beruházásai is szerepelnek, mint például kénsavgyári és kartonlemezgyá­­ri felszerelések, valamint „Centrolit” öntöde. Az anyag jellegű termékek csoport­jában hagyományos exportcikkeink a timföld, kőolajipari termékek és a mű­bőr, importban pedig a kőszén, koksz, alumíniumtömb, PVC, horgany stb. Az aláírt jegyzőkönyv szerint 1969-ben az eddigi mennyiségnek mintegy tízszere­sére emelkedik kénimportunk Lengyel­­országból. A szállítások hosszabb időre szóló folyamatosságát biztosítja az el­múlt évben aláírt Hosszú lejáratú kér­­egyezmény, amely 1971-től lép életbe. 1969-től jelentős mértékben nő PVC- importunk­ is, export oldalon pedig fo­kozódik a kőolajipari termékek szállí­tása. A megállapodásban kifejezésre jut a két ország kormányának az a célki­tűzése, hogy növelje a lakosság ellátást ipari fogyasztási cikkekben. Az előirányzatok reális megítélés szerint teljesíthetők és joggal lehet re­mélni, hogy az 1969. évi jegyzőkönyv újabb, gyorsabb ütemű fejlődés kezde­tét jelenti majd a két ország kereske­sítési feltételek közé fog kerülni. Eze­ket a nehézségeket azonban a keres­lethez való jobb igazodással, termé­keik korszerűsítésével, a gyártmány­szerkezet átalakításával, új értékesítési piacok feltárásával, elsősorban a dollár viszonylatú export növelésével oldhat­ják fel, illetve csökkenthetik. Preferenciák A dollár elszámolású viszonylatok­ban a tervszámítások feltételezik — a gépipari és vegyipari export fokozása mellett — a vaskohászati, valamint a könnyűipari és élelmiszeripari termé­­k­ek kivitelének bővítését is. A kohá­szati termékek iránti igények ugrás­szerű növekedése a belső piacon 1968- ban komoly gondot jelentett. Ezért ér­demes megemlíteni, hogy ez évben a kohászati termelés és az import növe­kedése, továbbá a készletfelhalmozást mérséklő hitelpolitikai intézkedések hatására a népgazdasági terv a kohá­szati termékek többségénél a kereslet és kínálat viszonyának alapvető javu­lásával, s a dollár viszonylatú export jelentős emelkedésével számol. A me­zőgazdasági és élelmiszeripari termé­kek exportjának viszonylag kis mérté­kű fokozása is komoly erőfeszítéseket igényel az érdekelt vállalatok részéről, hiszen az 1968. évi állatállománycsök­kenés miatt a vágóállattermelés mér­séklődni fog és a külső piaci értékesí­tési feltételek sem kedvezőek. A tervszámítások feltételezik, hogy a­ belső piaci viszonyok és az egyes gaz­dasági szabályozókon végrehajtott mó­dosítások hatására növekszik a válla­latok érdekeltsége a dollár viszonylatú export fokozásában is. Részben ezt a célt szolgálja az a Külkereskedelmi Minisztérium részére adott felhatalma­zás, amelynek alapján a kivitel tartós bővítését vállaló és azt r­ealizáló válla­latokat adóvisszatérítésben részesítheti, részben pedig a beruházási hiteleknél az exportképesség növelését célzó fej­lesztésekre nyújtható preferenciák. Ugyanakkor azonban az exportcélok megvalósítása szükségessé teszi,­ hogy a külkereskedelmi tevékenységet foly­tató vállalatok javítsák piaci munká­jukat, a termelő vállalatok pedig gyárt­mányaik minőségét, korszerűségét, s a termelés szervezésében biztosítsák a piaci követelményekhez való rugalma­sabb alkalmazkodás feltételeit. Hang­súlyozni kell azt is, hogy az export növelését mindkét viszonylati csoport­ban a gazdaságosság javításának, a de­vizakitermelési költségek csökkentésé­nek kell kísérnie. Czeitler Sándor MEGÁLLAPODÁS helyi kapcsolatainak alakulásában. Az ipari kooperációban rejlő lehetőségek jobb kihasználása a piackutató munka továbbfejlesztése és az üzleti propagan­da kiterjedtebb felhasználása révén le­hetőség nyílik a két ország gazdasági fejlődéséből adódó kölcsönös előnyök további kiaknázására. Dr. Katus László IDEGENFORGALOM Alföldi Gasztronómiai Bizottság ala­kult Cegléden, a hazai idegenforgalom fejlesztése, új üdülő- és kirándulóhe­lyek kialakítása érdekében. A bizottság célja: tájjellegű étkezési kultúra felka­rolása, régi receptek gyűjtése, gasztro­nómiai naptár és vendéglátó kalauz ki­adása és a hasonló külföldi tárasasá­­gokkal való együttműködés. Győrben az 1-es számú főútvonal mellett üzemanyag-töltő és gépkocsi­­karbantartó állomás­t épített a Shell Olajtársaság. Mind az üzemanyagért, mind a szolgáltatásokért forinttal is fizethetnek az utasok. A Kecskemét melletti Bugac legsike­resebb idegenforgalmi éve 1968 volt. 110 turistacsoport kereste fel, vendégeink jelentős része Amerikából, Angliából, Luxemburgból, Franciaországból és Ka­nadából érkezett. VILÁGGAZDASÁG A KONJUNKIURA- ÉS PIACKUTATÓ INTÉZET ÉS A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA LAPJA Megjelenik hetenként ötször, 4 oldalon, pénteken 4 oldal melléklettel. A szerkesztő bizottság vezetője: HAVAS JÁNOSNé, főszerkesztő GYULAI ISTVÁN Szerkesztőség: Budapest, V., Dorottya u. 6. IV. em. Telefon: 180—830 Kiadja a Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó SALA SÁNDOR Előfizethető a Magyar Posta Központi Hírlap Irodánál, az MNB 8. sz. egyszám­lára, vagy a 61 066 sz. csekkszámlár­a. Előfizetési díj egy évre 2400 Ft, fél évre 1300 Ft Terjeszti a Magyar Posta 68.09073/2 - Zrínyi Nyomda, Budapest Felelős vezető Bolgár Imre INDEX. 3

Next