Világgazdaság, 1969. július (1. évfolyam, 121-143. szám)

1969-07-01 / 121. szám

magyar gazdaság - VILAGGAZDASAG INTERNATIONAL. Herald Jxibune Antoine Pinay, aki már két ízben mentette meg a francia frankot, az or­szág gazdasági helyzetére való tekin­tettel olyan szigorú stabilizációs rend­szabályokat látott szükségesnek, ame­lyeket Pompidou miniszterelnök nem tehetett magáévá. Ezért Pinay nem fo­gadta el a neki felajánlott pénzügy­miniszteri tisztséget. Valéry Giscard d’Estaing vállalta, aki ezt az állást De Gaulle elnöksége idején is már be­töltötte és aki e minőségében, 1963- ban, az inflációval küzdő francia gaz­daság stabilizálása terén jelentős érde­meket szerzett. Egy magas rangú francia kormány­­tisztviselő nyilatkozata szerint nehéz lesz a francia frank leértékelését el­kerülni, ha nem sikerül­­ hamarosan helyreállítani a bizalmat a tekintetben, hogy a kormány képes az áremelke­dési folyamatnak gátat vetni. Ezt a folyamatot súlyos aggodalommal szem­léli a francia közönség, amely retteg a frank leértékelésének gondolatától. A fogyasztók mind fokozottabb mérték­ben folytatják vásárlásaikat, ezáltal is hozzájárulnak az ország importszük­ségletének további növekedéséhez, ami­nek jelentős szerepe van a francia ke­reskedelmi és fizetési mérleg deficit­jében és az ország valutáris pozíció­jának romlásában. Ezért mindenképpen meg kell erősí­teni a lakosság bizalmát a tekintetben, hogy a frankot nem értékelik le és hogy a dolgozók vásárlóereje nem fog tovább csökkenni. Az 1968. évi béreme­lések átlagosan 15 százalékot értek el, a bérek növekedése azonban reálérté­ken számítva ennél kevesebb volt, mint hogy azt az árszint 6 százalékos emel­kedése részben felemésztette. 1969-ben a béremelések átlag 6 százalékra fog-­ nak rúgni, de ezt az áremelkedések teljesen semmivé teszik. Ilyképpen két A VILÁGSAJTÓBÓL Súlyos feladatok előtt a francia pénzügyminiszter év alatt a béremelések effektusának fele elvész és az árszint emelkedésének folytatódása esetén a problémával igen nehéz majd megküzdeni. Rámutatnak arra is, hogy a belföldi áremelkedésektől a francia exportáruk versenyképessége nem szenvedett túl­zott mértékben, ez pedig a termelé­kenység emelkedésének, valamint az állami export-visszatérítéseknek kö­szönhető. Franciaország kivitele 1968 májustól 1969 májusig körülbelül 10 százalékos emelkedést ért el. Nemzetközi pénzügyi körökben szí­vesen látják, hogy a pénzügyminiszteri tisztséget Giscard d’Estaing vette át Pinay helyett. Ez utóbbi ugyanis­­ a Nemzetközi Valuta Alapnál létesíteni szándékolt különleges lehívási jogok (SDR) gondolatával szemben ugyan­olyan elutasító magatartást tanúsított volna, mint Jacques Rueff, De Gaulle volt pénzügyi tanácsadója, aki a klasz­­szikus aranystandardhoz való vissza­térést sürgeti. E tekintetben Giscard d’Estaing- től pozitívabb magatartás várható. Annak idején ugyanis tőle eredt az „összetett tartalékegységnek” (composite reserve unit) nevezett nem­zetközi monetáris tartalékeszköz létesí­tésének a gondolata és ezért feltehető, hogy nem fogja elutasítani a most ter­vezett új tartalékeszköznek, az SDR- nek a tervét sem. Franciaországnak egyébként minden oka megvan, hogy a nemzetközi valu­táris rendszer kérdéseiben engedjen eddigi merevségéből, miután valutáris tartalékai a korábbi, körülbelül 7 mil­liárd dollárról csaknem 3,5 milliárd dollárra, vagyis hozzávetőleg 50 száza­lékkal estek vissza. Ily körülmények között Franciaországnak is érdekében állhat a meglevő tartalékok kiegészítése az új különleges lehívási jogokkal. (1969. június 23.) L EXPRESS Tizennyolc afrikai ország gazdasági vagy pénzügyminisztere gyűlt össze Brüsszelben, hogy aláírja a Yaoundé-i Egyezmény meghosszabbítását, amely­nek alapján országaik a Közös Piac társult tagjai. Az ennek kapcsán foly­tatott tárgyalások­ eredményével azon­ban nem voltak megelégedve. A fran­ciák — akiknek gyarmatuk volt a 18 afrikai ország legnagyobb része —, a közösség által nyújtott segítség növe­lését kívánták. A hollandok azonban megtagadták a vámkedvezményeket az afrikai termékektől. Keserű kacajt vál­tott ki a lap szerint a nyugatnémet kiküldött, aki Bonn „monetáris nehéz­ségeire” való hivatkozással utasította vissza a segély mindennemű fokozásá­nak gondolatát. A nevetségességtől, sőt botránytól való félelem azonban mégis rávette a hat európai ország minisztereit, hogy külön zárt ülésen meglehetősen sántikáló kompromisszumot fogadjanak el. Csök­kentik a harmadik országokból szár­mazó trópusi termékek beviteli vámját és 15 százalékkal emelik a társult af­rikai országoknak nyújtandó pénzügyi segélyt. E segély így a következő öt A Yaoundé-i egyezmény meghosszabbítása évben meg fogja közelíteni az 5 mil­liárd francia frankot, de messze elma­rad a 18 ország által kívánt 7,5 mil­­liárdtól, amelyet, beruházásokra és nyersanyagaik igen bizonytalan ár­folyamának támogatására óhajtottak volna fordítani. A Hatok takarékos­sága most jövőjüket veszélyezteti. Hiába kedvező ez az együttműködés éppen az európai vállalatok számára, az igazi kooperációs szellem nem tud kialakulni. Az Express idézi egy magas afrikai hivatalnok kiábrándult szavait: „Megértettük, hogy nem sokat számí­tunk. Országaink együttes nemzeti ter­méke az egész világénak csak 0,3 szá­zalékát képezi.” Afrikának van azonban ütőkártyája is: nyersanyagai, amelyek a világ ter­melésének már csaknem 20 százalékát teszik ki. Potenciális nyersanyagkészle­tük pedig alighanem még sokkal na­gyobb. A­datok tíz év alatt kétszere­sére emelték az afrikai ércek import­ját. A fejlett országok ipari termelésé­nek növekedésével ez a forrás döntővé válhat és megérdemelné, hogy ne ve­szélyeztessék. (TV. 935.) FINANCIAL TIMES A fellendülés fázisába lépő belga gaz­daság nem csökkenti a kormány gond­jait az értéknövekedési fázisadó január­ban esedékes bevezetésével kapcsolat­ban. Az értéknövekedési adót esetleg nyomon követő áremelkedés megelőzé­sére a különböző ipari szervek kép­viselőiből állandó bizottságot hívtak életre. Az új adóra spekuláló keresletet az év első három hónapjában erősen fé­kezte, hogy Hollandiában 5 százalék­kal emelték ezt az adót. Az árak és bérek gyors emelkedése mind a Nem­zeti Banknál, mind a kormánynál a gazdaság túlfűtöttségének aggodalmát kelti. Egy sor intézkedést hoztak, ame­lyek idő előtt megállítják a ciklikus expanziót, de ugyanakkor útját állhat­ják a szükséges ipari reformoknak is olyan időpontban, amikor a termelés eléri a kapacitás 90 százalékát és az ipari expanzió már csökkenni kezd. A kormánynak sok gondot okoz, hogy amíg egyre növekszik a vállalatoknak és magánszemélyeknek nyújtott hitel, addig a közületi szektornak hitelgond­jai vannak. Éppen olyan esztendőben fenyeget a pénzpiac elapadása, amikor a kormány jelentősen deficites költség­­vetést és impozáns beruházási progra­mot tervezett. Az új kibocsátású állam­­kölcsönt, amelynek kamatát negyed százalékkal 7 százalékra emelték, csak részben jegyezték le és a fennmaradt részt a bankoknak kellett átvenniük. A belga gazdaság számára a legfőbb veszélyt az értéknövekedési fázisadó je­lenti. Erről cikkeznek a lapok és erről beszélnek a politikusok. Tartva a kez­deti adócsalásoktól és tekintettel az exportőrök nagy számára (az exportált árukra kivetett exportnövekedési fázis- A belga gazdaság ellentmondásai adót visszatérítik), a kormány viszony­lag magas átlagot — 20 százalékot — javasolt. Huszonöt százalék terhelné a korábban fényűzési adó alá eső cik­keket és 6 százalék a közszükségleti cikkeket és szolgáltatásokat. A szak­­szervezetek és az ellenzék nyomására az ideiglenes kulcsot 20 százalékról 18 százalékra mérsékelték és felülvizsgál­ták az árujegyzéket is, úgyhogy számos cikk adótétele 15 százalékról 6 száza­lékra mérséklődött. Belgium legnagyobb vevőinek — fő­leg az NSZK-nak — kereslete válto­zatlanul erős. A munkanélküliek száma még mintegy 50 ezer — a munkaképe­sek 1,5 ■ százaléka —, de ez nagyrészt a volt szénbányavidékek regionális pr­oblémája. Ugyanakkor az export más új szektorokban, mint a plasztik és vegyi anyagokban, gyorsan növekszik. Belgium hagyományos acél- és textil­iparágainak nagy szüksége van beru­házásokra, és az értéknövekedési fázis­adótól tartó Nemzeti­ Bank hitelkorlá­tozó intézkedései könnyen fékezhetik a növekedést, amely a Kredietbank sze­rint 5­6 százalék, a kormány szerint pedig csak 4,6 százalék. Nagyon sok függ attól, hogy a kor­mánynak sikerül-e a csaknem teljes kapacitással dolgozó magánszektort korlátoznia és az árakat az ipar mind­két ágával folytatott állandó tárgyalá­sok útján kordában tartani. A jövő tit­ka, hogy az értéknövekedési fázisadó a teljes vagy részleges mentességek ré­vén ad-e akkora ösztönzést az export­nak és a beruházásnak, amely felér azzal a megterheléssel, amit a gazda­ság többi részének viselnie kell. (1969 június 19.) Újabb „premierekre” készül a ma­gyar külkereskedelem. Június 30-tól július 21-ig a Kinshasai Vásáron, augusztus 7-től 17-ig pedig Caracasban önálló Magyar Ipari Kiállítás kereté­ben először szervezi meg magyar vál­lalatok részvételét a HUNGEXPO. Az afrikai főváros üzleti eseménye nemcsak számunkra­­ a rendezőknek is bemutatkozás lesz: a vásár ez évben kerül először megrendezésre. Magyar­­ország 100 négyzetméter fedett és 150 négyzetméter szabadterületen rendezi meg árubemutatóját, a HUNGAROTEX, a FERM­ION, és a MOGÜRT ter­mékeiből. A kongói gazdasági konszo­lidáció kedvező lehetőségeket nyújt a magyar külkereskedelemnek, hogy erre — az eddigiekben kevéssé kiaknázott — piacra is betörjön. Külkereskedelmünk és iparunk vene­zuelai bemutatkozása szerencsésen egybeesik a diplomáciai kapcsolatok felvétele nyomán kialakult politikai és kereskedelmi közeledéssel. A dél-ame­rikai ország pénzügyi és gazdasági adottságai, felvevőpiacának igényei jó lehetőségeket kínálnak a magyar áru­cikkek elhelyezésére, így érthető, hogy KIÁLLÍTÁSOK a vállalatok sora — szám szerint tizen­négy — teremtett lehetőséget cikkeinek bemutatására. Az 1500 négyzetméteres fedett területen az export szempontjá­ból elsősorban számításba vehető be­ruházási javakat és tartós fogyasztási cikkeket tekinthetik meg az érdeklődők. A HUNGEXPO már kialakult gyakor­latának megfelelően a kereskedők, illetve szakember-érdeklődők számára szakmai napokat rendez, míg a nagyközönség a Magyar Filmnapok keretében ismer­kedhet meg a magyarországi érdekes­ségekkel.* Románia 1970 októberében rendezi meg első nemzetközi vásárát. A Scin­­teia parkban, a vásárterületen már épí­tik a tervezett új csarnokok egy részét. Amennyiben a 30 000 négyzetméter fe­dett és 40 000 négyzetméter szabad te­rület kevésnek bizonyulna, román és külföldi cégek lehetőséget kapnak arra, hogy saját erőből építhessenek pavilo­nokat. A kiállítás áruprofilja a gépipar, ezen belül szerszámgépekre, elektro­technikai és elektronikus felszerelések­re és könnyűipari gépekre koncentráló­dik.­­ Tőkés export - 1969-ben először Az Elektroakusztikai Gyár 1968-ban termelésének mintegy 80 százalékát — kb. 240 millió forint értékű árut — exportált. Fő felvevő piaca a Szovjet­unió volt. Az idén megkezdődtek a na­gyobb volumenű tőkés szállítások. Svédországba mikrofonbetéteket, Kana­dába erősítőket, Ausztriába hangszóró­kat és stúdióasztalt exportálnak. Emel­lett változatlanul a szocialista országok­ba irányuló szállítások képezik az ex­port nagy részét. A vállalat terve, hogy az elkövetkező öt évben termelését és ezzel párhuza­mosan exportját is megkétszerezi. En­nek megvalósítására új termékek gyár­tását kezdték meg. Az oktató- és vizs­gáztató készülékek, a párna-hangszórók és mikrofonok elhelyezési lehetőségei­ről előzetes piackutatást folytattak a szocialista és tőkés országokban. A stúdiótechnikai berendezések ver­senyképességének növelése érdekében áttérnek az integrált áramkörök és szi­lícium-egyenirányítók alkalmazására. Megszervezik az önálló vállalati piac­kutatást és a külkereskedelmi vállala­tokkal közösen mind több kiállításon kívánnak résztvenni. F. A. PERU A perui kormány 1969. május 27-i 17665. sz. törvényerejű rendelete mentesítette a kül­földi hitelekkel finanszírozott és belföldön nem gyártott beruházási javak bevitelét a 10 százalékos devizafelár fizetése alól. A kedvezmény további előfeltételei a követke­zők: 1. a beruházási javak értékének leg­alább 90 százalékát külföldi hitellel kell fi­nanszírozni; 2. a hitelnek 4 évnél hosszabb lejáratúnak kell lennie; 3. a kinnlevőségek után esedékes évi kamatláb legfeljebb 3 szá­zalékkal haladhatja meg a származási or­szágban érvényben levő kamatlábat, bele­értve a finanszírozási költségeket és a kül­földi hitelezőknek járó jutalékokat; 4. az esedékes törlesztési részleteket egyenlő ösz­­szegekre kell osztani. A 10 százalékos devizafelárat 1968. június­ban vezették be a devizaengedély kiváltá­sára megállapított 38,70 soles/US dollár árfo­lyam után minden importárura, a legfonto­ KERESKEDELEMTECHNIKA sabb élelmiszerek, üzemanyagok és egyéb létfontosságú árucikkek kivételével. A 17664. sz. törvényerejű rendelet előírja, hogy a de­vizafelárat ezentúl a vámhatóságoknak kell behajtani a vámtartozásokkal egyidőben, a korábbi gyakorlattal ellentétben, amely sze­rint a Banco Central-nak kell azt befizetnie a devizaengedély megvásárlásakor. NIGÉRIA A Világgazdaság 1969. június 14-i számában közöltük, hogy Nigériában az importárukra általános licenckötelezettséget vezettek be 1969. május 8-tól kezdve. A nigériai hivatalos lap 1969. június 9-i számában viszont új Open General Licence-t tettek közzé, amely szerint az addigi bevi­teli rendszer elvben megmarad, a beviteli engedély alapján importálható áruk listája azonban megváltozik. (A részletek egyelőre nem ismertek.) 0 A Külkereskedelmi Minisztérium szervezésében a külföldi magyar ke­reskedelmi kirendeltségek vezetői több napos tanácskozássorozaton vesznek részt. (A tanácskozás előadásainak és vitáinak ismertetésére, az egyes relá­ciók munkájának értékelésére vissza­térünk.) 0 Havas Károly, a KKM főosztály­vezető-helyettese és Nagy Sándor, a mi­nisztérium főelőadója voltak a vendégek a Magyar Kereskedelmi Kamara textil és textilruházati szakmai csoportjának tagvállalati ülésén, a „Textilipari alap­anyagoknál érvényesülő vámok hatása a textil és textilruházati termékek ex­portjára” című tanulmány konzultáció­ján. A vita során sikerült a nézeteket, ha nem is teljesen egyeztetni, de leg­alább tisztázni és némiképpen közelebb hozni egymáshoz. RÖVIDEN : A Ganz Műszer Művek a most be­érkezett 100 000 dolláros rendeléssel ez évi eladási programját kötésekkel teljes egészében fedezte. A gyártási kapacitás e tételekre már biztosítva van.­­ A júliusban nyíló Moszkvai Nem­zetközi Bútorkiállításra meghívást ka­pott több Békés megyei szövetkezet, amelyek már eddig is nagyobb értékű modern szobaberendezést szállítottak szovjet megrendelésre. A békéscsabai ktsz 16 darabból álló, két szoba be­rendezésére alkalmas bútort indított útnak a szovjet fővárosba, a mező­­berényiek pedig kényelmes fekvőhe­lyekből, praktikus szekrénysorokból, asztalokból, székekből és fotelekből álló választékkal kívánnak bemutat­kozni a kiállításon. 1969. JÚLIUS 1. 23 EZER ORION-TV NYUGATI EXPORTRA Az Orion Rádió és Villamossági Vál­lalat 1968-ban még 14 400 tv-készüléket gyártott nyugati exportra, kb. 1 millió dollár értékben. Az ELEKTROIMPEX 1969-re már 20 000 Orion tv-készülék kivitelét tervezi, 1 millió 500 ezer dollár értékben, aminek 70 százalékát konver­tibilis valutával fizetik a rendelő tőkés­országok. A nagyképernyőjű tv-készü­­lékek mellett az Orion már 1968-ban megkezdte az AZ—848-as típusú, hor­dozható másodkészülékek gyártását is. Ezek iránt főleg a magas életszín­vonalú országokban mutatkozik érdek­lődés. Az 1969-ben (Svédország, Hollan­dia, Svájc és az NSZK által) rendelt tv-készülékek 20 százaléka már ilyen típusú. Az Orion-tv legnagyobb piaca Svéd­ország, amely már hat esztendő óta vevőnk. Tavaly 4000, idén 4500 Orion készüléket rendeltek. Hollandia 1967-ben még mindössze 300 Orion-tv-t impor­tált, 1968-ban már 2000, 1969-ben pedig 3000 készüléket rendelt. Felfejlődőben van az iraki piac is, ahová 1968 előtt néhány száz, tavaly 2400, idén 6000 nagyképernyős Orion tv-t szállít az ELEKTROIMPEX. A vásárlások ugrásszerű növekedése az Orion vevőszolgálat­ kiépítésének kö­szönhető. Új piacként jelentkezett 1969- ben Líbia, amely az év végéig 1000— 1200 nagyképernyős tv-készüléket vesz át. Az Orion-televízió növekvő külföldi sikerének magyarázata, hogy nemcsak a megbízhatóság, de a korszerűség tekin­tetében is lépést tart a fejlett tőkés­országok követelményeivel. @ wci­nussuiuMi A KONJUNKTÚRA- ÉS PIACKUTATÓ INTÉZET ÉS A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA LAPJA Megjelenik hetenként ötször, 4 oldalon, pénteken 4 oldal melléklettel. A szerkesztő bizottság vezetője: HAVAS JÁNOSNÉ Főszerkesztő: GYULAI ISTVÁN Szerkesztőség: Budapest, V., Dorottya u. é. IV. em. Telefon: 180—830 Kiadja a Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: SALA SÁNDOR Előfizethető a Magyar Posta Központi Hírlap Irodánál, az MNB 8. sz. egyszám­lára, vagy a 61 066 sz. csekkszámlára. Előfizetési díj egy évre 2400 Ft. Terjeszti a Magyar Posta 69.3052/3 - Zrínyi Nyomda, Budapest Felelős vezető: Bolgár Imre INDEX: 25 008 ­ Az új mechanizmus első éve után szinte mindenütt elsőként merült fel a kérdés: milyen az elért vállalati ered­mény, mekkora részesedési alapot biz­tosít, milyen fejlesztést tesz lehetővé. A következő, ezzel egyidejűleg napi­renden levő kérdés: hogyan, milyen tevékenységből érte el eredményét a vállalat, s ha tevékenysége többirányú volt, ezek milyen szerepet játszottak az eredmény létrehozásában. Az első kérdésre a vállalati mérleg­­beszámolók alapján azonnal választ kaphatunk, a másodikhoz azonban pót­lólagos információkra van szükség. Ismeretes, hogy jelenleg a vállalat egyes tevékenységeire csak a szűkített, illetve az értékesítésre elszámolt önköltséget köteles megadni, fel nem osztott költ­ségeit saját belátása szerint számolja el. A vállalati gazdálkodás egészének jövedelmezőségi szintjéhez viszonyítva az egyes tevékenységek helyzete így is vizsgálható, azaz a bruttó nyereség­­hányad (szűkített önköltség aránya az árbevételhez) megfelelően orientálhat. Egy vállalat számára — saját műkö­dését értékelve — a bruttó nyereség­­hányad gyakorlatilag keveset mond, egy sor más kérdésre is választ kell találnia (pl. a termékösszetétel, az árak, az ér­tékesítési irányok stb. változása, milyen hatással van az eredményre), akár bel­földi, akár exporttevékenységről legyen szó. Amikor azonban a belföldi, illetve exporttevékenység jövedelmezőségét egymáshoz viszonyítva (és különállóan is) népgazdasági, iparági szinten érté­keljük, a nagyságrendekről, az arányok­ról, kielégítő információt nyerhetünk a bruttó nyereséghányad alapján is. Egy­részt a fel nem osztott költségek keze­lése a vállalat problémája,, másrészt a ráfordítások döntő hányadát felöleli a szűkített önköltség. Egy-egy év viszony­latában természetesen elképzelhető, hogy a vállalat az általános költsége­ket a számára legelőnyösebb nyereség­helyzetű tevékenységre terheli, s ezzel mintegy a tö­bbit tehermentesíti, azon­ban hosszabb idő átlagában normál el­oszlás alakul ki. A jövedelmezőség megítélésénél a probléma tulajdonképpen nem is a bel­földi és az exporttevékenység össze­hasonlításánál jelentkezik. A bel- és külföldi árak összekapcsolását a me­chanizmus az árszorzó révén kívánta megoldani. Az árszorzótól azonban több okból eltérítést kellett alkalmazni. Az első év nyereséghelyzete a vártnál ked­vezőbben alakult, s azonnali magya­rázatra várt: mi okozta az eltérést? Valamennyi szabályozó eszköz — de mindenekelőtt az állami visszatérítés — reflektorfénybe került. Közismertek az állami visszatérítési rendszer alapelvei: a két fő relációba irányuló exportnál az exportőrt a belföldi értékesítéssel azonos nyereséghelyzetbe kell hozni, az állami visszatérítés a vállalat árbevételének része. Többek véleménye szerint a várt­nál magasabb nyereség létrehozásában komoly, sőt mi több, meghatározó sze­repe volt az állami visszatérítésnek, mértéke tehát túlzott. Sorra készültek a számítások, amelyek azt a közismert tényt mutatták ki, hogy állami vissza­térítés nélkül az exporttevékenység veszteséges. (Ha ez nem így lenne, nem lett volna szükség visszatérítésre.) Kü­lönös súlyt ad az állami visszatérítés és a nyereség közötti összefüggések tisztázásának az exportösztönzés kér­dése. Többen ugyanis úgy vélik, hogy az állami visszatérítés a belföldi érté­kesítéshez képest ösztönzést jelent — bár maga a rendszer nem célozta ezt —, eltekintve a néhány vállalatnál al­kalmazott ösztönző jellegűnek tekint­hető prémiumtól (érdemleges hatása ennek egyébként nem volt). Furcsa ér­velés alakult ki így, amelynek kiinduló­pontja az állami visszatérítési rendszer létrehozásának tényleges indokát bizo­nyítja, s ezt használja fel annak cáfo­lására. Az ösztönzési kérdések főleg a tőkés exportnál vetődnek fel élesen. Okai­ sokrétűek és feltehetően általában is­mertek. Annak ellenére, hogy a mérleg­­beszámolókban nincs elkülönítve a két főviszonylat exportjának önköltsége — tehát jövedelmezőségük eltérése nem határozható meg —, az általánosan ked­vező nyereséghelyzet alapján a tőkés export ösztönzését kielégítőnek, néhá­­nyan egyenesen túlzottnak ítélik meg. Az export és a nyereséghelyzet vizs­gálatánál semmiképpen nem lehet kö­zömbös, hogy milyen az export rész­aránya. Azoknál a vállalatoknál, ame­lyek exporttevékenysége marginális, hiába haladja meg esetleg az export bruttó nyereséghányada a belföldit, nem lehet meghatározója a nyereség alaku­lásának. Hasonlóképpen az állami visszatérítés arányától sem lehet elvo­natkoztatni. Több oldalról közelítettük meg az összefüggések vizsgálatát. Elemzéseink sorra azt támasztották alá, hogy lénye­ges, számszerűsíthető kapcsolat nem mutatható ki az egyes tényezők között, azaz az állami visszatérítés nincs be­folyással a nyereség alakulására, a jö­vedelmezőségi színvonal nem függ az export részarányától. Természetesen po­zitív és negatív irányban egyaránt ta­pasztalhatók eltérések, ezek vizsgálata azonban csak a mérlegadatok teljes körű feldolgozása után válik lehetővé. Kovács Katalin Jövedelmezőség — állami visszatérítés

Next