Világgazdaság, 1988. február (20. évfolyam, 21/4770-40/4789. szám)

1988-02-02 / 21. (4770.) szám

BELSŐ HASZNÁLATRA A MAGYAR GAZDASÁGI KAMARA TAGVÁLLALATAINAK 1938. FEBRUÁR 2. KEDD XX. ÉVFOLYAM, 21. (4770.) SZÁM Krónika TÉNYEK IS GONDOLATOK A rendezők megnyugodhatnak: Davosban végre leesett a hó. Szo­kott téli pompájában csillog a Va­rázshegy; a politikusok és a gazdasági vezetők tekintélyes szim­póziumának résztvevői azt kapják a pénzükért , a nagy tülekedés miatt jó előre befizetett 6 ezer svájci frankért —, amire számít­hattak. Az előadók is elsőosztá­­lyúak; a megnyitó beszédet Na­­kaszone volt japán minis­z­tereln­ek tartotta, fölszólítva az Egyesült Ál­lamokat, Nyugat-Európát és Ja­pánt: fogjanak össze és dolgozzák ki a saját programjukat a Szov­jetunió „ázsiai békeoffenzívájával” kapcsolatban Főleg a szovjet— kínai közeledés perspektíváival foglalkozott, különös , tekintettel az egyik pekingi újságban közzétett Gorbacsov interjúra. De a köve­teléseihez való ragaszkodást nagy rugalmassággal párosító kínai po­litika egyéb tényei sem kerülték el a figyelmet. Például az együtt­érzés újdonságnak számító kifer­eezése a tajvani elnök halála al­kalmából, amit az „egy Kína” té­zisének hangsúlyozása, a tajvani lakosok szeparatizmusának el­oszlatása motivál. Vagy például az, hogy Pekiing — kidomborítva a je­lenlegi brit koronagyarmat és leen­dő kínai tartomány adott gazda­sági rendjének fenntartásában való érdekeltségét —, hatékonyan segí­tett az októberi tőzsdekrac­­­ót megingó (és négy napon át be­zárt) hongkongi tőzsde lábra állí­tásában. A Management Fórum nemcsak az előadások miatt vonzó. Davos­ban nagyon érdekes találkozókra lehet sort keríteni. Idáig Özal és Papandreu randevúja keltette a legnagyobb érdeklődést. A török kormányfő békülni szeretne. Or­szága csatlakozni akar a Közös Piachoz, de Athén jóváhagyása nélkül a közelebbi és reálisabb célt, a társulási szerződés megújí­tását sem tudja elérni. A közeledés különben mindkét ország hasznára van: hozzá lehet fogni több olyan gazdasági tervhez, amelyet a kon­frontáció eddig befagyasztott. A Közös Piacba vágyik Ausztria is. Be akar táncolni „háromnegye­des taktusra” — véli egy muzikális nyugatnémet közíró — az EK brüsszeli palotájába, „nyugatra kí­vánja áthelyezni gazdasági külkap­­csolatainak súlypontját a Közel-Ke­let és a szocialista világ helyett”. Erről tárgyal, a tervek szerint szer­dáig, Vranitzky kancellár a svájci vezetőkkel. De még nem húzzák föl a sorompót. A Közös Piac és az EFTA ma kezdődő miniszteri kon­ferenciája előtt de Clercq, a brü­sz­­szeli bizottság külügyére kosarat adott: a hat ország (Ausztria, Svájc, Svédország, Norvégia, Finn­ország, Izlan­d) csak korlátozottan vehet részt az EK 1992-ig kiépülő teljes belső piacában. A kosárba azonban virágokat is rakott. Emlé­keztetett rá, hogy a két szervezet közös „európai gazdasági térséget” akar kialakítani, és újból elmondta: „az EFTA-országok állnak hozzánk legközelebb gazdaságilag, politikai­lag, földrajzilag”. A táncosléptű osztrákok szempontjából mégis az a lényeg, hogy új tagok fölvételéről — ez közös piaci berkekben, de kü­lönösen a konkurenciától tartó sze­gényebb déli országokban az ural­kodó álláspont — csak 1992 után érdemes beszélni. Ha egyáltalán érdemes. Legaláb­bis most, amikor a valcer három­negyedes taktusát elnyomja a csiz­mák dübörgésének emléke. Március 11-én lesz az Anschluss, a Wald­heim-ü­gytől voltaképp különálló, de az emberek tudatában avval összekeveredő hitlerista megszál­lás 50-dik évfordulója. De a múltat már most vasárnap visszahozta a jelenbe a Der Spiegel. „Megkondult a lélekharang”, visszhangozták a rádiók a címét a Barschel leleple­zése után még félelmesebb hírben álló hamburgi magazin dokumentá­ciójának. Ha a hetilap értesülése hiteles (ezt Waldheim tagadja, de eddig mindent tagadott), akkor a köztársasági elnök „morális fele­lőssége” ami, a külföld, de különö­sen az angolszász világ szerint nem fér össze magas méltóságával — de igenis összefér a többségükben rá szavazó, sőt némelykor épp ezért rászavazó, épp ezért vele azonosuló osztrákok szemében — egyszerre csak megváltozik. Átalakul. Hogy mivé? Morális felelősségből bünte­tőjogi felelősséggé. Ez rossz is, jó is. Árt az ország amúgy is megtépá­zott tekintélyének, de megkönnyíti Waldheim honfitársai számára, hogy felmondják a titkon már ter­helnek érzett szolidaritást, lehetővé teszi, hogy az Anschluss évforduló­ján megvívják végre a múlt beval­lásának értelmét, lelket próbáló harcát és megbéküljenek maguk­kal meg a világgal. A nagy botrány mellett háttérbe szorulnak a kis botrányok. Pedig, nem is olyan kicsik: a nagy állami acéltröszt, a VOEST egyik leány­­vállalata, megszegve a rendelkezé­seket, 4 milliárd schilling értékű fegyvert szállított Iránnak. Min­dent Apfalterre, a tröszt gyanús körülmények közt elhalálozott volt vezetőjére próbálnak kenni. De hiába a harsány cáfolatok, az eset kikezdte néhány aktív és volt mi­niszter jó hírét. Három nagysza­bású sikkasztási ügy köti le a köz­vélemény figyelmét: a gyanúba ke­veredők egyike tekintélyes szocia­lista, a bécsi közigazgatás egyik vezetője. Elítélték, igaz, nem jogerősen Androscht, a legnagyobb bank, a Credit-Anstalt vezetőjét. Meg kel­lett válnia állásától. Az ügy érde­kességét növeli, hogy Androsch, aki fiatalon, 32 éves fővel pénz­ügyminiszter, majd kisvártatva al­­kancellár lett. Vranitzky pártfogó­ja volt és mindmáig barátja. Illet­ve csak tegnapig, mert a kancellár most tapintatosan, de nyilván­valóan elhatárolta magát tőle. Androsch egyébként is hálás téma: pénzügyi bravúrjaival, amelyek összeegyeztethetetlenek voltak mi­niszterségével, s végül kipenderí­tették a bársonyszékből, száz öltö­nyével, amelyeknek zsebébe azon­ban mindig gondosan becsúsztatta szocialista tagsági könyvét, egész nagystílű életvitelével egy új tí­pus, a „juppi” osztrák változatának megtestesülésévé vált. . Ezt a nagykereső, nagyfogyasztó, ésszerűen élő és táplálkozó, de kí­méletlenségében önmagát sem kí­mélő típust, amely vígan lubickol a pénzvilágot, a pénzzel való já­tékot a reálgazdaságtól, a­ terme­léstől elválasztó folyamatban, mos­tanában különösen sokat emlegetik. Az „eleven számítógépekben” — több-kevesebb joggal — a legutób­bi tőzsdekrach előidézőinek egyikét és­­Mercedesétől, Porschéjától meg­válni kényszerülő) vesztesét látják. Most pedig lépjünk át egy má­sik világba: a hajdanán fényűző, de most alaposan lezüllött Libanon­ba. Megint elraboltak egy nyugat­német állampolgárt, ezúttal a har­madikat. De azt is mondhatjuk, hogy a másodikat, mert egyet köz­ben elengedtek. Ez megszokott tör­ténet. A Szíriai vezetők azt ígérik: mindent megtesznek a kiszabadítá­sára. Ez sem teljesen új. De az már igen, hogy katonákat küldtek Bejrút mohamedán lakta felének déli csücskébe, oda, ahol a Tehe­ránra hallgató túszszedők földalatti tömlöcei vannak. Viszont feltűnő, hogy Cordesről, a másik túszról hallgatnak. De mindennek van ma­gyarázata. Ennek a következő: ki­­szivárgott, hogy a harmadik — nem is igazi német, csak NSZK-útlevél birtokában lévő — túsz foglyul ej­tése magánakció volt, Teherán nem adta áldását rá. A nyugatnémet bí­róság előtt álló két Hamadi fivér bátyjának — a hizbollahok egyik főemberének — vállalkozása. Vagy­is, Asszad szívességet tesz Bonnak, de Teheránnal sem rontja el a dol­gát. Sőt, javítja. Damaszkuszban azt mondják: nem engednék, hogy Irán arab területeket hódítson el, de a védelemre vonatkozó ígérettel együtt rábeszélik az Öböl menti ál­lamukat, hogy üljenek a tárgyaló­­asztalhoz a murahokkal és egyez­zenek meg velük. Irak (reá nem vo­natkozik a kilátásba helyezett vé­delem, mert agresszor), magára ves­sen, ha azt gondolja ez kísérlet a támogatóitól való elszigetelésre. És mit gondolnak az olaj­sejkségek, az érdekeltek? Erre következtetést en­ged a szaúdi külügyminiszter fel­tűnést keltő moszkvai látogatása. Ezen szó volt a két ország közele­déséről is, az Irán elleni ENSZ szankciók életbe léptetésének idő­szerűségéről is. Szíria leghűségesebb libanoni szö­vetségese, az Amal feloldotta a pa­lesztin menekülttáborok köré vont ostromzárat, és Damaszkusz evvel egyidőben — azaz öt héttel a tün­tetések kezdete után — kinyilvá­nította teljes szolidaritását az Iz­rael által megszállt területek pa­lesztinjaival. Ez most kiterjed Arafatra is, aki mellesleg szintén elég későn kapcsolt, és a­­befolyás­ban osztoznia kell a fundamenta­lista erőkkel, meg a tiltakozások során felszínre került helyi veze­tőkkel. Most szinte mindenki úgy érzi: történnie kell valaminek. A nyugati világban is így gondolják. Mi több, az amerikai sajtó is reszket a felháborodástól, különösen azóta, hogy Rabin hadügyminiszter, a lő­fegyverek használata okozta nem kívánatos feltűnés elkerülésére, el­rendelte a botozást. „Sújtsanak le keményen” — és ez most nem ké­pes beszéd — „mindenkire, aki tüntetni merészel”. Így Rabin. Az International Herald Tribüne, a Washington Post, a The Guardian alapján írom, amit most előadok. Hihetetlen, de igaz: a fiatal tünte­tőket kaszárnyákba, vagy elhagyott épületekbe hurcolják, zsákot húz­nak a fejükre, és addig ütik vala­milyen doronggal a karjukat, amíg eltörik. Az indokolás így hangzik: „A gyanúsítottat 18 napra börtönbe zárják, de aztán elengedik, ha nincs bizonyíték ellene. Utána to­vább hajigálja kővel a katonákat- De ha eltörik a kezét, másfél hó­napig fölemelni sem tudja a kö­vet.” Az International Hérald Tri­büne, az izraeli Haarecre hivat­kozva, azt írja: 197 fiatal Palesz­tináit vittek törött karral kórház­ba. De van gyöngédség is a vilá­gon: a csonttörő katonákat pszichológusok veszik kezelésbe. A kép, amit kialakított önmagá­ról Izrael — és szerte a világon sok jóakaratú ember — szétfosz­­lik a semmibe. Valami újnak kell következnie. Vajna János NAPRÓL NAPRA ♦ „A VÁMVÉDELEM MA NEM IPARPOLITIKAI ESZKÖZ, hanem fiskális célokat szolgál” — hangzott el többek között a fiatal közgazdászok salgótarjáni országos konferenciáján (3. oldal) ♦ A PÁRIZSI KLUB SZERINT az adósságátütemezési megál­lapodások csak átmeneti megkönnyebbülést jelentenek a fej­lődő országoknak (2. oldal) ♦ AZ USA VÁRHATÓAN MÉG TÖBB AMERIKAI TERMÉK VÁSÁRLÁSÁHOZ köti Kína USA-ba irányuló exportját (2. oldal) ♦ MILYEN ESZKÖZÖKKEL ÖSZTÖNZIK ÉS TÁMOGATJÁK Nagy-Britanniában az exportot a hosszú múltra visszatekin­tő állami intézmények? (4. oldal) ♦ ERŐTELJESEN MEGUGROTT AZ USA-BAN ÉS AZ EGK­­BAN az államkincstárból, illetve a fogyasztók zsebéből fi­nanszírozott agrártámogatás (8. oldal) ♦ HÁROM LENGYEL VÁLLALAT IS RÉSZT VESZ az új szovjet repülőgép gyártásában (8. oldal) Washington megvonja a vámkedvezményt a fejlettebb ázsiai országoktól Az amerikai kormány rövidesen megszünteti azokat a kereske­delmi preferenciákat, amelyeket a gazdaságilag gyorsan fejlődő or­szágoknak — Hongkongnak, Szingapúrnak, Tajvannak és Dél-Ko­­reának — nyújtott. A Fehér Ház gazdaságpolitikai tanácsának ja­vaslatára Reagan elnök azért döntött így, mert a­z ország az álta­lános vámpreferencia-rendszer (GSP) keretein belül rendkívül elő­nyös feltételek mellett kereskedhet az Egyesült Államokkal, és ha­talmas aktívumot ért el a kétoldali kereskedelemben. Fitzwater, az elnöki szóvivő sze­rint az említett 4 ázsiai ország már nincs ráutalva a segítség eme for­májára, mivel valamennyien jelen­tős többletet halmoztak fel keres­kedelmi mérlegükben, s gyors ütemben fejlődött a gazdaságuk az utóbbi években. Az előreláthatólag a jövő év januárjában életbe lépő intézkedés szerint a­z ország jövő­ben nem fog szerepelni a fejlődő országok vámpreferencia listáján; ez eddig lehetővé tette, hogy ter­mékeik jelentős részét vámmente­sen exportálják az Egyesült Álla­mokba. (Az általános vámpreferen­cia rendszer keretén belül 140 or­szág közel 3 ezer termékét expor­tálhatja vámmentesen az Egyesült Államokba.) A vámpreferencia összességében 5,3 milliárd dollárnyi hasznot jelen­tett a szóban forgó ázsiai országok­nak amerikai adatok szerint, s ter­mékeiket a hasonló amerikai ter­mékeknél olcsóbban tudták elhe­lyezni a piacon. Tavaly például a velük folytatott kétoldalú kereske­delemben az amerikai passzívum meghaladta a 37 milliárd dollárt, az USA teljes vámmentes import­jának majdnem 60 százaléka esett ezekre az országokra. Az amerikai döntés értelmében ezentúl 450—500 millió dolláros vám terheli majd termékeiket, egyebek mellett a komputeralkatrészeket,, s ez valószí­nűleg éreztetni fogja majd hatását a fogyasztói árakra. A tervezett amerikai lépés kü­lönbözőképpen érinti az egyes or­szágokat. A jelek szerint Tajvan a legnagyobb vesztes, 1986-ban Tajvan exportálta a legtöbbet az USA-ba az általános vámpreferen­cia-rendszer keretein belül, 3,76 milliárd dollár értékben, ez az USA-ba irányuló exportjának 20 százaléka. Mindamellett tajvani po­litikusok úgy nyilatkoztak, hogy az intézkedés nem érinti túl érzéke­nyen gazdaságukat, megpróbálnak máshol, elsősorban Japánban és Európában vigasztalódni. A dél-koreai kereskedelmi mi­niszter viszont sajnálkozását fejez­te ki a lépés miatt, jelezve: kor­mánya az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) titkársága elé viszi az ügyet. Ez az ország 1986-ban, 2,2 milliárd dol­lár értékben exportálhatott vám­mentesen az USA-ba. Ugyancsak sajnálatosnak, de nem katasztrofálisnak minősítették a hongkongi politikusok az USA döntését, amely — mint mondták — elenyésző hatással lesz gazda­ságukra, mivel Hongkong Ameri­kába irányuló exportjának 15 szá­zaléka volt vámmentes, s 1,4 mil­liárd dollárt képviselt. Szingapúr­ban még kevésbé tartanak a káros következményektől, mivel vám­mentes exportjuk mindössze 700 millió dollárnyi volt tavaly. A „nevető ötödik”: Thaiföld, mert a jövőben jelentősen növel­heti —­­ legalábbis rövid távon — az USA-ba irányuló exportját. Sok thaiföldi terméknek jók a piaci lehetőségei az USA-ban, bár az Amerikába irányuló teljes export­ban csak igen kis hányaddal ré­szesednek. Egyelőre nem fenyegeti Thaiföldet az a veszély, hogy a „tigriseknek” nevezett ázsiai or­szágokhoz hasonlóan kiszoruljon az általános vámpreferencia rendszer­ből. (Reuter, AP—DJ) A közös piaci csúcsértekezlet előkészületei Hétfőn tanácskozást kezdtek Brüsszelben a közös piaci tagorszá­gok külügyminiszterei, hogy előké­szítsék a jövő héten szintén Brüsz­­szelben sorra kerülő közös piaci csúcsértekezletet. A Reuter hírügy­nökség szerint utolsó kísérletet tesznek arra, hogy megoldják a tagországok legvitatottabb problé­máját, a finanszírozás kérdését. Lord Plumb, az Európai Parlament elnöke szintén részt vesz a kétna­pos ülésen, és azon igyekszik, hogy jobb legyen a koordináció a parla­ment és a miniszterek között. A külügyminiszterek feladata nem kevés: olyan, valamennyi tag­ország által elfogadható előterjesz­tést kell kidolgozniuk, amely révén előre tudnak lépni a Közös Piac tervezett nagyszabású integrációja felé. Ismeretes, hogy a tagok elv­ben már elhatározták: 1992-re meg­teremtik a gazdasági közösség egy­séges belső piacát, az áruk, a sze­mélyek, a munkaerő, a szolgáltatá­sok és a tőke szabatt­ forgalmát és áramlását. Mindehhez több száz rendeletet kell hozni mindenekelőtt fel kell emelni az EGK költségve­tését. Delors, az EGK brüsszeli bi­zottságának elnöke azt javasolta, hogy a tagországok befizetéseit fo­kozatosan növeljék, amíg azok el nem érik az illető ország bruttó nemzeti termékének (GNP) 1,4 szá­zalékát. Nagy-Britannia és Hollandia hal­lani sem akar a befizetések össze­gének emeléséről, Belgium is ha­bozik, azt követeli, hogy szüntes­sék meg a jelenlegi deficit okát, vagyis csökkentsék a mezőgazda­­sági túltermelés okozta kiadáso­kat. Erről a kérdésről a legutóbbi csúcsér­tekezle­ten, d­ece­m­berbe­n Koppenhágában már tárgyaltak, de sikertelenül, így az EGK-nak nincs 1988-ra érvényes költségve­tése. Az EGK-n kívüli országok egyébként nagyon érdeklődnek a közös piaci tervek iránt, ezért a mostani brüsszeli tárgyalásokon részt vettek az E­FT­A (Európai Szabadkereskedelmi Társulás) hat tagjának, Svájcnak, Ausztriának, Svédországnak, Norvégiának, Finn­országnak és Izlaridnak a képvi­selői is. Az EFTA tagjai attól fél­nek ugyanis, hogy kiszorulnak az egységes piacról és az egész szer­vezet lassanként el fogja veszíteni jelentőségét a világgazdaságban. (Ausztria ezzel, kapcsolatos néze­teiről lásd cikkünket ,lapunk 5. oldalán.) (Reuter, AP—DJ)

Next