Világgazdaság, 2002. március (34. évfolyam, 43/8304-62/8323. szám)
2002-03-01 / 43. (8304.) szám
k * Brit közszolgálati reform VGÖSSZEFOGLALÓ Tony Blair brit miniszterelnök a jövő héten hozza nyilvánosságra elképzeléseit a közszféra reformjáról. A program négy fő területet érint majd: egységes szabványok és nagyobb elszámoltathatóság bevezetése, a források és döntési hatáskörök alsóbb szintekre delegálása, a munkaidő rugalmasabbá tétele és a közszolgáltatások bővítése. Tervei megvalósításához Blair nélkülözhetetlennek véli az adóemelést, és programja részletes ismertetésével a lépés közvéleménnyel való elfogadtatását szeretné elérni. Reményei szerint egyúttal a közszféra dolgozóit is sikerül majd megnyugtatnia, akik az utóbbi időben a kormányfőtől és munkatársaitól egymásnak ellentmondó jelzéseket kaptak a reformfolyamatban betöltendő szerepüket illetően - írja a Financial Times. A közszféra vezető tisztviselői a miniszterelnöknek írt nyílt levélben panaszkodtak több miniszter arra utaló nyilatkozata miatt, hogy munkájukat a magánszféra jobban el tudná látni. Szerintük az ilyen kijelentések rossz hangulatot teremtenek a közalkalmazottak között, és megnehezítik a toborzást. A rendőrök elutasították a kormányzat fizetésüket és munkakörülményeiket rendező reformtervét, és a jövő hónapban nagygyűlést tartanak a visszavonás kikényszerítésére. Az egészségügy területén még folynak a tárgyalások a minisztérium arra irányuló törekvésével kapcsolatban, hogy maximalizálja a munkaórák számát. Elsősorban a háziorvosokkal való megegyezés tűnik nehéznek; a kormány a rendelők munkaidőn túli nyitva tartását az egészségügyi reform egyik kulcsfontosságú elemének tartja. A miniszterek azonban tudatában vannak a családorvosok jelentős mértékű társadalmi megbecsültségének, és nem akarnak felesleges összetűzést velük. TONY BLAIR 2. oldal - VILÁGGAZDASÁG Konvertibilis lehet a dinár Mlagyan Gyinkics jugoszláv jegybankelnök arra számít, hogy áprilistól nemzetközileg elismerik a dinár külső konvertibilitását. Gyinkics szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) már jelezte, hogy ekkor hivatalosan nemzetközileg konvertibilissé minősítik a jugoszláv fizetőeszközt. (MTI) Brit-román menekültügyi együttműködés Magas rangú brit rendőrségi tisztviselő érkezik Bukarestbe, aki nyolc helyi kollégájával próbálja elejét venni a nagy létszámú migrációnak. Londonban Romániát részint jelentős kivándorlási forrásként, részint fontos tranzitállamként tartják nyilván. (Financial Times) USA: törvénymódosítást követel a WTO-döntés Az Egyesült Államoknak alaposan át kell dolgoznia a vállalati adórendszerét, ha meg akar felelni annak a WTO-határozatnak, amelyben elmarasztalták nagyvállalatai exportjának támogatása miatt - jelentette ki egy magas rangú kormánytisztviselő. Ezen a ponton egy harmincéves szabályozási rendszert kell átalakítani, amire az idén már aligha van esély, ezért Washington arra számít, hogy Európa a folyamatban lévő acélexportvita ellenére sem nyúl hamar a szankciókhoz. (Financial Times) Bulgária IMF-pénzhez jut A tavaly szeptemberben lejárt egyezmény után Bulgária új, két évre szóló, 299 millió dolláros hitelmegállapodást kötött az IMF-fel, amelyből 40 millió azonnal lehívható. Szófia vállalta, hogy a meglévő valutatanács-rendszer alapján óvatos és rugalmas fiskális és jövedelempolitikát folytat, továbbviszi a magánosítást és a szerkezeti reformokat. Az adott forrást kiegészítendő a Világbank 450 millió dolláros, hároméves hitelprogramot helyezett kilátásba Bulgária számára. (Reuters) Kijátsszák a szankciókat az amerikai cégek Amerikai vállalatok jelentős számú termékkel vannak jelen egy Teheránban most megnyitott rendészeti és biztonságtechnikai vásáron, jóllehet Washington megtiltotta számukra termékek és technológiák Iránnak való eladását. A Motorola, a Hewlett- Packard, a Pelco, a Visionics, a Space Imaging és hasonló cégek standján perzsa illetőségű személyek kínálják eladásra a termékeket, amelyek részint közvetítőkön keresztül, részint nem amerikai leányvállalatoktól érkeztek. Egyes „képviselők” úgy nyilatkoztak, számottevő eladásokat teljesítenek az iráni hadsereg számára. (Financial Times) Olaszország energiahiánytól tart Olaszországban energiahiányra kell számítani már 2003-ban vagy 2004-ben, ha nem bővítik a gáz- és elektromos hálózatot. Az ipari miniszter arra figyelmeztetett, hogy a folyamatban lévő piaci liberalizáció miatt az állami vállalatok leálltak a fejlesztésekkel, a magánszféra pedig még nem tudott belépni. A várható hiány megelőzésére a politikus új hálózatok építését sürgette, hogy az ország szükség esetén legalább nagyobb import fogadására legyen képes. A római kormányzat erőművek építési engedélyeinek gyorsított kiadásával igyekszik elébe menni a problémáknak. (Reuters) Új vezető közgazdász az OECD-nél Az OECD a francia gazdasági minisztérium közgazdasági főosztályának vezetőjét nevezte ki vezető közgazdászává. Jean- Philippe Cottis a francia közigazgatási elitképző intézmény, az ENA neveltje, emellett francia közgazdasági főiskolát is végzett. Eddigi pályája során főleg munkaerő-piaci, makrogazdasági és adózási ügyekkel foglalkozott. (VG) Elfogy az afganisztáni keret Kofi Annan szerint a donorok nem teljesítik vállalásukat Szakadék van az afganisztáni újjáépítésre és békefenntartásra megajánlott összegek és a ténylegesen befolyt pénzek között - jelentette ki Kofi Annan ENSZ-főtitkár Berlinben, a Bundestag ülésén. VG-ÖSSZEÁLLÍTÁS A januári donorkonferencia résztvevői 4,5 milliárd dollárt ajánlottak fel, de Annan most nem nevezte meg, ténylegesen mennyi folyt be ebből. Az afganisztáni béke a gyors újjáépítés dinamikájától függ - jelentette ki a főtitkár, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a segítségnyújtásban részt vevő államoknak a korábban vártnál hosszabb küldetésre kell berendezkedniük a délázsiai országban. A tartós békéhez a helyi rendőri erők kiképzésével és tevékenységük felügyeletével kell az ENSZ égisze alatt hozzájárulniuk - mondta. Személyében - írja a ddp német hírügynökség - első ízben szólalt fel ENSZ-főtitkár a német törvényhozás plénumán. Az afgán rendfenntartó erők újjászervezéséhez hatékony támogatást ígért Oroszország. A kérdésről a Moszkvában tárgyaló Az ENSZ-főtitkár pénzt kér a békemisszióhoz Junisz Kanuni afgán belügymi- niszter és orosz kollégája, Borisz Grizlov egyeztetett. Kanuni, aki egyebek között Hamid Karzaii ideiglenes kormányfő e havi moszkvai látogatását is előkészítette a bűnözés elleni együttmű- ködésről, a nemzetközi terrorizmus és a kábítószer-kereskedelem elleni közös harcról is megállapodott vendéglátóival - jelentette az MTI. A nemzetközi terrorizmus elleni harc jegyében Grúziába vezénylendő amerikai erők ugyanakkor újabb feszültségforrást képezhetnek Oroszország és az Egyesült Államok között - véli a Financial Times. A washingtoni tervek szerint mintegy 200 ame-rikai kiképző érkezne Grúziába, miáltal az Al-Kaida hálózata elleni amerikai háború kiterjedne Kaukázus vidékére is. Ez a körülmény Igor Ivanov orosz külügyminiszter szerint tovább bonyolíthatja az ottani, amúgy sem egyszerű helyzetet. Moszkvai amerikai diplomaták azonban úgy vélik, az a tény, hogy Vlagyimir Putyin nem szólalt meg az ügyben, azt jelzi, hogy az orosz elnök George Bush amerikai elnök májusi moszkvai látogatása előtt kerülni akarja a vitákat. Fotó: EPA Az egyéni nyugdíjszámláé a jövő? MUNKATÁRSAINKTÓL George Bush amerikai elnök az egyéni számlák bevezetésében látja a társadalombiztosítási rendszer jövőjét, annak ellenére, hogy az elmúlt két év tőzsdei árfolyamesése és az Enron energiavállalat csődje kapcsán elveszett alkalmazotti nyugdíjbefektetések sokak szemében megkérdőjelezik ezen út járhatóságát. A Fehér Ház szerint azonban hiba egyetlen eset miatt meggátolni az amerikaiakat abban, hogy tőzsdei befektetés révén gondoskodjanak jövőjükről - írja a Reuters. Az ügyről tegnap egy képviselőházi albizottság is tárgyalt, az elnök pedig egy szakmai fórumon állt ki a magánszámlák bevezetése mellett. A demokraták - akik az ügyet a novemberben esedékes kongreszszusi választások fontos kampánytémájává kívánják tenni - szerint ugyanakkor felelőtlenség a tőzsde hullámzásának kiszolgáltatni a nyugdíj-megtakarításokat. Ezen kritikának kíván elébe menni Richard Armey képviselőházi republikánus vezető javaslata, melynek értelmében a kormányzat garanciát vállalna a nyugdíjszolgáltatások értékére. Ez a garanciavállalás üres gesztus lenne - vélekednek ellenzéki képviselők, akik szerint a társadalombiztosítás „privatizációjával” felérő republikánus tervek finanszírozásához szükséges milliárdokra a Bush elnök által tavalyi beígért, tíz éven keresztül 1350 milliárd dollár összértékű adócsökkentési program miatt - egyszerűen nincs fedezet. A közvélemény esetleges kedvezőtlen reakciójával a republikánus oldal is számol, emiatt sokáig vita volt arról, tanácsos-e a kérdést a felsőházi választások évében elővenni. Az egyéni számlák támogatói mindenesetre abban bíznak, hogy a terrorizmus elleni küzdelemben kivívott népszerűséggel a háta mögött Bush ezt a „csatát” is megnyerheti. Az egyéni számlás nyugdíjrendszerek lényege, hogy a nyugdíj összegéről nemcsak nyugdíjazáskor kaphatnak információt az érintettek, hanem már aktív időszakukban is. Magyarországon tavaly merült fel a kérdés, hogyan lehetne a felosztó-kirovó rendszerbe becsempészni az egyéni számlás, tőkefedezeti nyugdíjrendszer előnyeit. Ettől persze a magyar nyugdíjrendszer felosztó-kirovó jellege nem változik meg, csupán a szerzett jogosultság válik transzparenssé. A magyar megoldás lényege az, hogy a nyugdíjalap úgy kezelje a befizetett pénzt, mintha az egy konkrét számlára menne. Ez valójában nem követelés, hiszen az állami ígéret az egyetlen garancia arra, hogy időskorban is a virtuálisszámlán lévő pénz alapján kap járadékot a biztosított. (OG) Félnek az „Enron-törvényektől” VG-ÖSSZEÁLLÍTás Egy friss felmérés eredménye szerint az amerikai felső vezetők 95 százaléka számít arra, hogy az Enron csődje nyomán új jogszabályok születnek, és 79 százalékuk szerint ezzel nőnek a vállalatok költségei. Az eddig alkalmazott adminisztrációs eljárásokon mégis alig harmaduk változtatott - írja a Financial Times. Bár a bűnüldöző és szabályozó hatóságoknak az Enron ügyében jelenleg folytatott vizsgálatai várhatóan csak hónapok múlva zárulnak le, a vállalatok már latolgatják a lehetséges következményeket a vállalatirányítás, a könyvviteli szabályok és a nyugdíjalapok területén. A kormányzat a részvényeseket félrevezető vállalati tisztviselők megbüntetésének szigorítását tervezi, és szó van a vállalatok lehetőségeinek azzal kapcsolatos korlátozásáról is, hogy alkalmazottaik nyugdíj-megtakarításait saját részvényeikkel egészítsék ki. A legradikálisabb javaslat egy republikánus kongresszusi képviselő szájából hangzott el, aki szerint az összes tőzsdei vállalat könyvvizsgálatát egy újonnan, az értékpapír-piaci bizottságon belül felállítandó szövetségi hivatalnak kellene átvennie - tudósít a Reuters. A felmérés kiterjedt a gazdasági kilátásokkal kapcsolatos várakozásokra is: a vezetők 77 százaléka szerint a recessziónak még az idén vége szakad. I Adóalku Argentínában VG-ÖSSZEÁLLÍTÁS Az argentin szövetségi kormányzat többhetes késés után végre meg tudott állapodni a tartományokkal az adóbevételek jövőbeni megosztásáról, ami az IMF egyik feltétele volt a tárgyalások újrakezdéséhez. A javarészt a kormányzó peronisták által vezetett tartományok a jövőben lemondanak arról, hogy a központi kormány havonta minimum 650 millió dollárnak megfelelő összeget utaljon át számukra, ehelyett a mindenkori adóbevételek meghatározott százalékát fogják kapni. Szerény kompenzáció gyanánt a régiók a jövőben megkapják annak az adónak a 30 százalékát, amelyet az állam tavaly vetett ki a pénzügyi tranzakciókra. A kormány emellett átvállalta a tartományok dollárban felhalmozott adósságait, és azok ellenértékét a leértékelődő helyi valutában szedi be, a kedvezményes 11,40 pezóárfolyamon. A megállapodás egyúttal megnyitja az utat az idei költségvetés hetek óta halogatott megtárgyalásához. Az IMF-fel várhatóan a jövő héten kezdődő tárgyalásokon az alap az újonnan felállított, az indiai Anoop Singh által vezetett válságkezelő stábjával vesz részt. Az új szervezeti egység létrehozatalával megkerülik a nyugati félteke országaival foglalkozó részleget, amelynek vezetője - Claudio Loser - a Financial Times szerint a „puhaság” vétkébe esett, amikor még a kellően szigorú követelmények megfogalmazása előtt kilátásba helyezte Argentína hitelezésének felújítását. Az esetleg folyósítandó hitelekkel kapcsolatban a Reuters azt állítja, hogy azok elsősorban a bankrendszer összeomlásának megállítását szolgálják majd. s Chirac és Jospin: gazdasági ígéretek VG-ÖSSZEFOGLALÓ____________ A jövedelemadó-terhek egyharmados csökkentését ígéri újraválasztása esetére Jacques Chirac francia államfő: az ötéves program első elemeként még az idén öt százalékponttal mérséklődnének a kulcsok. A Lionel Jospin mostani miniszterelnökkel ringbe szálló politikus arra is ígéretet tett, hogy az állami vállalatok privatizációjából befolyó összegeket az állami nyugdíjrendszer finanszírozására fordítják. Az államilag garantált rendszer mellett azonban az angolszász típusú magánnyugdíjalapoknak is nagyobb teret kell biztosítani - tette hozzá Chirac. A szocialista kormányfő a foglalkoztatási lehetőségek bővítésével igyekszik megnyerni a szavazókat. Jospin célként nevezte meg, hogy a következő fél évtizedben egymillióval mérséklődjön a munkanélküliek száma; a szocialisták 1997-es hatalomra jutásától mostanáig pontosan ekkora csökkenés valósult meg. Az április 21-én tartandó elnökválasztásra készülő két jelölt jelenleg nagyjából fej fej mellett van - idézi a közvélemény-kutatási eredményeket a Reuters.