Világgazdaság, 2004. november (36. évfolyam, 212/8971-232/8991. szám)
2004-11-02 / 212. (8971.) szám
2 VILÁGGAZDASÁG RÖVIDEN Német gyakornokok külföldön A német ipari tanulók a jövőben külföldön is eltölthetik szakmai gyakorlatuk egy részét - javasolja Berlin abban a törvényjavaslatban, amely a szakképzés átfogó reformját célozza. Az ellenzéki CDU szerint a tervezet nem elég határozott; ők a gyakornoki bérek csökkentését is megengednék, ha ezzel nő az álláshelyek száma. (Frankfurter Allgemeine Zeitung) Elmarad a várttól az amerikai növekedés Az amerikai gazdaság a harmadik negyedben éves szinten 3,7 százalékkal bővült, ami jobb ugyan a második negyedév 3,3 százalékánál, de messze elmarad az október elején prognosztizált öt százaléktól. (Financial Times) Jól vizsgáznak a kínai üzleti iskolák Kína rövidesen az üzleti oktatás egyik fő központjává válik - vélik a vezető üzleti iskolák képviselői. A húsz csúcsszintű oktatási csomagból négyet már átvettek a kínai iskolák, jelezve, hogy Peking magas szintű hazai üzleti oktatással készül arra, hogy az ország világgazdasági szerephez jut. A kínai iskolák közül háromnak van nemzetközi háttere, aminek jelentőségét a fokozott amerikai vízumkorlátozások is növelik. (Financial Times) KÜLFÖLD Amerika elnököt választ Az utolsó pillanatig fej fej mellett állt a két jelölt a felmérésekben A hivatalban lévő elnök, George W. Bush enyhe előnyét vetítik előre a mai amerikai elnökválasztás előtt végzett utolsó közvélemény-kutatások. VG-ÖSSZEÁLLÍTÁS A választások előtti utolsó napot is kampányolással töltötték az elnökjelöltek. A hivatalban lévő elnök, George W. Bush hat, demokrata párti kihívója, John Kerry szenátor négy államban találkozott a szavazókkal, hogy mára hazatérjenek: Bush Texasba, Kerry Massachusettsbe. Az amerikai törvények szerint a jelöltek helyi idő szerint a választást megelőző nap éjfélig kampányolhatnak - emlékeztetett a BBC. Az utolsó napon mindkét jelölt bizakodó volt. Busht a közvélemény-kutatási adatok tették azzá, Kerryt pedig tanácsadói arról tájékoztatták, hogy az utolsó napra már ő került az élre. A hivatalban lévő elnök stratégiája a kampány véghajrájára némiképpen módosult: Karl Rove veterán tanácsadó szerint nem a bizonytalanokat kell tartaléknak tekinteni, hanem azokat a potenciálisan republikánus szavazókat, akik korábban valamiért inkább otthon maradtak. A demokraták továbbra is a középrétegeket és a hezitálókat célozták meg. Az elnökség elemzők szerint az ingadozó államokban dől el, közülük is azokban, ahol magas az elektorok száma. A Gallup szerint Kerry vezet Minnesotában és Ohióban, míg Bush Pennsylvaniában és Wisconsinban. A Zogby International úgy látja, hogy Kerryé lehet Merida, Iowa, Michigan, Pennsylvania és Wisconsin, míg Bushé Ohio, Nevada és Colorado. Az Egyesült Államok ma nemcsak elnököt választ, de megújítják a teljes képviselőházat és a szenátus egyharmadát is. George W. Bush John Kerry IA I m. Mobilitási problémák miatt, i pra berendezett, I. kerületi irodámat \ V i Pannon Mobil Irodára cserélném. \ b; Jelige: Beindult az üzlet! ’Mindent egy kézbe!’ jeligére ír m 1 : Pannon Mobil Iroda » PDA és mobiltelefon egyben. » Folyamatos kapcsolat az irodával bárhol, bármikor. » Kötöttségektől mentes e-mailt internet és mobiltelefon-használat. » Még gyorsabb GPFIe-kapcsolat az Internet Expresszel. » Az XDA II készülék ára nettó 94 OOO Ft*. » Ráadásul a készülékhez választott bármelyik GPRS csomaghoz 10 MB-ot adunk ajándékba az első hónapban. Váltson Pannonra! A száma nem változik. *A 23% áfát fcartafenazö ár 11? 500 Ft A? ár vített előferítés: vásárlása esetén érvérével. Az sütést 2004. na*?ember 243 decemfcer 314g. tetve a késztet erején tart A teszüteje csak Pannon GSM Sztertyaval használható A készülék kettőjen látható kép frusztráció. További részletek az üzletekben. Infovonal: +36 20 200 0000 www. pannongsm. hu Az üzletben is az élvonalban. PANNON gSm Az élvonal. * Kapósak az egyeurós állások Németországban VG-ÖSSZEFOGLALÓ Élénk kereslet mutatkozik az új, tartós munkanélkülieknek szóló egyeurós állások iránt Németországban. Nagyobb a kereslet, mint a rendelkezésre álló helyek száma - számolt be a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak Wolfgang Röpe, a szász-anhalt-türingiai munkaügyi hivatal szóvivője. De hasonló tapasztalatokról beszélt az észak- és berlin-brandenburgi hivatal is. A tiltakozások ellenére sokan örülnek a munkanélkülisegély kiegészítéseként szolgáló egyeurós állásoknak. Eleinte ez heti 30 órás elfoglaltságot jelentene, de már most sokan jelezték, hogy szeretnének egész nap dolgozni - jegyezte meg Horst Schmitt, az északi regionális igazgató szóvivője. Az egyeurós munkalehetőséget jövő évtől vezetnék be, miután a Harz IV-ként emlegetett törvény jelentősen megkurtítja a munkanélkülieknek juttatott segélyeket. Főleg egyes keleti tartományokban már most létrejöttek ezek az egy-két eurós órabérű munkalehetőségek. A szászanhalt-türingiai régióban októberben 15 ezer ilyen állást tartottak számon. A szövetségi munkaügyi hivatalnál szeptemberben országosan 17 ezer hasonló munkalehetőségről tudtak, de itt csak a munkanélkülisegélyre jogosultaknak szóló lehetőségeket tartják nyilván. Ehhez jönnek még a szociális segélyeken élőknek kínált állások, amelyek számát 200 és 250 ezer közöttire becsülik. Már az idén szeretnének százezer tartós munkanélkülit „újraaktiválni’’, de Wolfgang Clement gazdasági miniszter reményei szerint jövőre akár hatszázezer ilyen állás is létrejöhet. Igen széles palettán mozog a kínált munkalehetőségek fajtája. Van, ahol történelmi modellparkot építenek, máshol leselejtezett autók és számítógépek alkatré s AZ EGYEURÓS ÁLLÁS JELLEMZŐI » csak közhasznú célú munkavégzést szolgálhat ,» nem jön létre a hagyományos ‘ értelemben vett munkaviszony »1-2 eurós órabér Forrás: VG-gyűjtés szemnek újrahasznosításával foglalkoznak, míg egyes helyeken a turisták útbaigazítását segítik. Szakértők vizsgálják, miképpen lehetne az új típusú foglalkoztatási formát - ami egyébként nem jár a hagyományos értelemben vett munkaviszony létrejöttével - kiterjeszteni a versenyszférára is. Azonban többen veszélyesnek tartják ezt a kezdeményezést. A birodalom visszavág? VG-ÖSSZEFOGLALÓ Oroszország arra törekszik, hogy a ma is jelentős olaj- és gázszállítások révén újra befolyása alá vonja Közép-Európa volt kommunista országait, állítja egy volt lengyel titkosszolgálati vezető, Zbigniew Siemiatkowski, aki egyébként a kormányzó baloldal egyik vezéralakja egy parlamenti vizsgálat során beszélt arról, hogy az orosz birodalom restaurációjával szembesülnek ezek az országok, elsősorban az orosz olajcégeken keresztül a „tegnap tankok, ma olaj” elv alapján, idézi a The Moscow Times a parlamenti dokumentumot. A varsói orosz nagykövetség nem volt hajlandó kommentálni Siemiatkowski megjegyzéseit, amelyek alighanem feszültséget keltenek a volt hidegháborús szövetségesek kapcsolataiban. Lengyelország külügyminisztériuma ugyancsak elzárkózott a kommentálástól. A lengyel lapok beszámoltak a vizsgálatról, élen a Gazeta Wyborczával, amely A birodalom visszavág címmel az első oldalon közölte jelentését. A Moszkvától való félelem még ma is erőteljes a térség országaiban, pedig tizenöt év telt el a rendszerváltás óta; ezt koronázta meg az idén belépésük az EU-ba. Ráadásul a félelmeket az utóbbi időben felerősítették azok a jelek, amelyek szerint Oroszország Vlagyimir Putyin elnök vezetésével megpróbálja visszaszerezni évszázados befolyását a térségben. | „VISSZATÉRÉSI” KÍSÉRLETEK (orosz részről) x* Ukrajnában a nyíltan Kreml-barát elnökjelöltet támogatta Moszkva x* orosz olajcégek több országban tettek kísérletet elosztóláncok és finomítók, így a lengyel Rafinéria Gdanska megszerzésére x* Lengyelország leggazdagabb üzletembere, Jan Kulczyk titokban tárgyalt a lengyel energiaszektor jövőjéről egy egykori varsói KGB-ügynökkel Forrás: The Moscow Times 2004. november 2., kedd