Világirodalmi lexikon 2. Cam–E (1972)
D - Duclé, Jovan - Ducis, Jean Francois
Ducic [ducsity], Jovan (Hrupjela-Trebinje, 1871. febr. 17.-Gary, Ind., USA, 1943. ápr. 7.): szerb költő, író, esszéíró. Középiskolai tanulmányainak elvégzése után a hercegovinai szerb kultúra és közélet tevékeny munkása volt, a Mostarban megjelenő Zora c. folyóirat egyik alapító tagja és szerkesztője (1896 — 1899). Tanulmányait Svájcban folytatta, a genfi egyetem filozófia-társadalomtudományi karán, többször járt Párizsban is. 1907-től különböző minőségben diplomáciai szolgálatot teljesített Szerbia (Istanbul, Szófia, Athén), majd Jugoszlávia képviseletében (küldött a genfi Népszövetségben, követ Kairóban, Rómában, Bukarestben és Lisszabonban, a harmincas évek elején Bp.-en is.). 1941-ben az USA-ban telepedett le. 1924-től a Szerb Tudományos Akadémia tagja volt. A szerb költészet legjellegzetesebb alakja. A francia szimbolisták és parnasszisták neveltjeként új témákkal, új ihlető forrásokkal gazdagította a szerb lírát. Mint a „rímek és ritmusok elefántcsonttoronyba zárkózott munkája" (Skerlic) a tökéletes forma megteremtésére törekedett, a versalkotás minden eszközének szervezett és pompás összhangjára. Verseiben minden gondolatot elegánsan, virtuóz módon fejez ki, szellemesen, kristálytisztán és könynyedén, a tömörítésnek olyan fokán, hogy egy-egy szakasza olykor jelmondatként vagy szentenciaszerűen hat, a gondolati és a művészi teljesség foglalataként. Mint a Vart pour l'art művészet feltétlen híve, olyan költészetet művelt, mely „túlságosan büszke", hogysem a szerelem, a halál, a hit nagy és örök kérdéseinél kisebb témákra pillanthasson. Egész tudásával arra törekedett, hogy szülőföldje szellemi láthatárát kitágítsa. Azt tartotta, hogy a társadalmi viszonyok és a közgondolkodás európaizálódása kora elkerülhetetlen, sürgető feladata, s e gondolat egyik leghívebb, legkövetkezetesebb harcosa volt. Több versciklusa — Jadranski soneti ('Adriai szonettek'); Dubrovneke poeme ('Dubrovniki költemények'); Garski soneti ('Cári szonettek'); Prave legende ('Kék legendák'); Pjesme Lejili ('Versek Lejlához'); Moja otadzbina ('Hazám') — tartósan a szerb költészet eleven és hatékony része marad. Lírája könnyed csillogását más műfajban is megőrizte. A Sántáéról, P. Koóséról, B. Stankovicról, V. Vidricről, I. Cipikóról, Isidora Sekulicról írott esszéi a briliáns stílus, a sziporkázó szellem, a szintézisalkotás példái. Ezek a stílusjegyek útleírásaiban is érvényesülnek. Levélformában írott útijegyzetei Franciao.-ból, az Ión-tengerről, Svájcból, Spanyolo.-ból a Gradovi i himere ('Városok és himerák', 1932) c. kötetben e műfaj csúcsát jelzik a szerb irodalomban. A blago cara Radovana ('Radovan cár kincse', 1932) c. esszékötete általános témákról — ifjúság, öregség, boldogság, bölcsesség, sors — folytatott szubjektív eszmefuttatások gyűjteménye, a bölcselet és könnyed improvizáció váltakozásából azonban átgondolt, bár olykor konzervatív filozófiai világkép bontakozik ki. Egyéb főbb művei: Presme ('Versek', 1901); Pesme ('Versek', 1908); Grof Sava Vladislavic — Jedan Srbin diplomata na dvoru Petra Velikog i Katerine I. ('Sava Vladislavic gróf — egy szerb diplomata Nagy Péter és I. Katalin udvarában', 1942); Lirika ('Verseskönyv', 1943). Gyűjt. kiad.: Sabrana dela ('Összegyűjtött művei, 1929 — 1932). Magyarul: 8 vers (Debreczeni J., Szenteleki K., Bazsalikom, anto., 1928); 2 vers (n. n., Nyűg, 1932, I., 11.); Álmok városa (úti levelek, Debreczeni J., 1933); 6 vers (Végh Gy., Kosztolányi D., Világirodalmi Antológia, 6/2. köt., 1962); 12 vers (Weöres L., Babits M., Tóth J., Jugoszláv költők antológiája, 1963); 4 vers (Szabó L., Illyés Gy., Babits M., A világirodalom legszebb versei, XX. század, 1967); 5 vers (Tóth J., Szabó L., Illyés Gy., Weöres L., A szerb-horvát irodalom kistükre, 1969). 6 Irod.: V. Gligoric, J. Dudc (Lica i maske, 1927); B. Popovic: Teme i misli u Ducicevom pesnistvu (J. Dució: Sabrana dela, 1929); Kohlmann D.: Szerb-magyar irodalmi kapcsolatok. Dució és Szenteleki (Kalangya, 1934, 1.).; Szenteleki K.: Ducsics Jován (Ugartörés, 1943); A. G. Matos: J. Dució (Eseji i feljtoni o srpskim piscima, 1952); Slijepcevic: J. Dució (Sabrani ogledi, 1956); M. Begic: Modernisticka gama Duciceva (Raskrsca, 1957); B. Mihajlovic: J. Dució (Pesme, putopisi, eseji, 1957); M. Pavlovic: J. Dució danas (Delo, 1964, 8 — 9.). Bojko Novakovic Dució [düszisz], Jean Francois (Versailles, 1733. aug. 22.—uo., 1816. márc. 31), francia drámaíró, fordító. Kispolgári családból származott, állami hivatalokat töltött be, majd az irodalomnak élt. 1778-tól az Académie française tagja. Királypárti katolikus, forradalom- és Napóleon-ellenes. Franciao.-ban az elsők között fordította Shakespeare drámáit, de cselekményüket és nyelvüket „kijavította", a francia klasszikus tragédia akadémikus normái szerint átírta. Ennek ellenére fontos szerepet játszott Shakespeare művei franciao.-i elterjesztésében. Ismertebb fordításai: Hamlet (1769); Romeo et Juliette (1775); Le roi Lear ('Lear király'.