Világirodalmi lexikon 4. Grog–Ilv (1975)

G - Guan - guaracha - Guardati, Tommaso; Masuccio, Salernitano - Guareschi, Giovanni - Guarini, Giovanni Battista

GUAN­ tasztikusának tekintik; egyedül Arisz­totelészhez 130 kommentárt írt. Nagy érdemet tulajdonítanak neki az egyházi ének és a liturgia megreformálásában. Az ő művének tekintenek több himnuszt is, ezeknek a szerzősége azonban vita­tott. Irodalmi szempontból egyetlen jelentős műve a Liber de vita et moribus philosophorum poetarumque veterum ('Könyv a régi filozófusok és költők éle­téről és erkölcseiről', 1341 k.), amelyben Homérosztól Priscianusig foglalkozik az ókor nagy íróinak és filozófusainak életével és műveivel. 18 nyomtatott ki­adása jelent meg, lefordították olaszra, franciára, spanyolra, kétszer németre, háromszor csehre, ebből lengyelre. Is­merték Mo.-on is. O Ismertebb műve még: De puritate artis logicae. Tractatus longior et brevior ('A logika művészeté­nek tisztaságáról. Hosszabb és rövi­debb értekezés'). O Kiad.: H. Krnst: De vita et moribus philosophorum (1886). O Magyarul: 1 vers (Hegedűs I., Arany­hárfa, 1929). O írad.: F. J. E. Raby: A History of Christian-latin Poetry (1953). Tarnai Andor Guan: Amada Goro (eredeti név),­­Fukushima prefektúra, 1854. júl. 20. —Momoyama, 1904. jan. 17.): japán költő. Az 1860-as évek belháborús zűr­zavarában szülei eltűntek. Előbb fény­képész, újságíró. Miután hasztalan ke­reste-kutatta családját az egész ország­ban, 34 éves korában buddhista szerze­tes lett. Főleg a Guan iko ('Guan hátra­hagyott kéziratai') c. kötetében fenn­maradt, bánatos hangú verseiben sajá­tosan ötvöződnek a klasszikus kínai köl­tészet és az ókori japán Manyoshü c. antológia költői hagyományai. Benső­séges lírai, nagyszerű tájleíró költészete hatást gyakorolt a japán vers egyik megújítójára, Masaoka Shikire is. Holló István guaracha [gvárácsá]: kubai népdal. Eredetileg színpadi betétdal volt; a havannai teatro bufo színházaiban 1868-tól a 20. sz. első évtizedéig énekelt gua­rachák a harmincas években kialakult afrokubai költészet legjelentősebb előz­ményei. A dalok világa jellegzetesen városi, Havanna néger, félvér szegényei­nek élete szólal meg bennük. Refrénes formájúak (a refrént a színházban kórus énekelte), ritmusuk gyors, dobpergésre emlékeztető.­­ A teatro bufo darabjaiban énekelt guarachák 1882-ben Madridban könyv alakban is megjelentek. Zenéjük később elkallódott, maguk a guarachák azonban a kubai népköltészet részévé váltak, motívumaik felfedezhetők N. Guillén, E. Ballagas, R. Guirao, J. Z. Tallet ver­seiben. O (­*•kubai irodalmi formák, betét) ; írod.: Guarachas cubanas anti­guas (1963). Simor András Guardati, Tommaso: —-Masuccio, Sa­lernitano Guareschi [gvareszki], Giovanni (Parma, 1908. máj. 1.—Cervia, 1968. júl. 22.): olasz író, humorista. Az 1945 után indult és 1961-ben megszűnt nép­szerű politikai vicclap, a Gandido szer­kesztője volt. Könnyed-szellemes író, híres regénysorozatának — Don Gamillo (1948), Don Gamillo e il suo gregge ('Don Camillo és a nyája', 1953), Il compagno Don Gamillo ('Don Camillo elvtárs', 1963) stb. — főhőse, egy katolikus pap, világhírű lett. A kezdetben objektivitásá­ról, antifasizmusáról ismert író utolsó éveiben azonban a korlátolt antikom­munizmus zsákutcájába jutott. O Egyéb művei: Vita in famiglia ('Családi élet', reg., 1968). O Magyarul: 1 — 1 nla (Tóth L.: Modern olasz novellák, anto., 1959; Weber Z., Hét, 1964, 5.). O írod.: Hárs L.: Zárószó egy regényfolyamhoz (Nagyv, 1965, 2.). * Székely Éva Guarini [guarini], Giovanni Battista (Ferrara, 1538. dec. 10.—Velence, 1612. okt. 7.): olasz drámaíró, Gu. Guarini oldalági rokona. Pályafutását Ferrará­ban kezdte mint a retorika és a poétika tanára, az Esték kedvelt diplomatája. 1583-ban távozott a ferrarai udvarból, két év múlva visszatért, majd más feje­delmi udvarokban szolgált, többek között a Mediciknél Firenzében, ahol az­­­­Acca­demia della Grusca főkonzulja volt.­­ Drámaírói elveit Gompendio della poesia tragicomica ('A tragédia és a komédia költészetének kiskátéja', 1601) c. írásá­ban fejtette ki. Teljes művészi szabad­ságot követelt az arisztotelészi szabá­lyokkal szemben is: a művészet célja sze­rinte csak a szórakoztatás, nem a nevelés, hanem a feledés katharsziszának meg­adása. O Idropica ('A vízkóros nő', 1609, nyomtatásban 1613) c. komédiája mellett főműve a Pastor fido ('A hű pász­tor', 1580 — 1583, könyvalakban 1590, első előadás 1595; G. F. Händel 1712-ben operát írt belőle), ez a settenariókkal vegyes endecasillarókban írott pásztor­játék, amely heves vitákat váltott ki. A cselekmény Amarilla és a hű pásztor. Minden asszony rumbát táncol, kánkánt többé egy se jár, „tumba" — szól a rumba — táncolj, tumba, tumba, meg ne állj! 32

Next