Világirodalmi lexikon 4. Grog–Ilv (1975)
G - Guan - guaracha - Guardati, Tommaso; Masuccio, Salernitano - Guareschi, Giovanni - Guarini, Giovanni Battista
GUAN tasztikusának tekintik; egyedül Arisztotelészhez 130 kommentárt írt. Nagy érdemet tulajdonítanak neki az egyházi ének és a liturgia megreformálásában. Az ő művének tekintenek több himnuszt is, ezeknek a szerzősége azonban vitatott. Irodalmi szempontból egyetlen jelentős műve a Liber de vita et moribus philosophorum poetarumque veterum ('Könyv a régi filozófusok és költők életéről és erkölcseiről', 1341 k.), amelyben Homérosztól Priscianusig foglalkozik az ókor nagy íróinak és filozófusainak életével és műveivel. 18 nyomtatott kiadása jelent meg, lefordították olaszra, franciára, spanyolra, kétszer németre, háromszor csehre, ebből lengyelre. Ismerték Mo.-on is. O Ismertebb műve még: De puritate artis logicae. Tractatus longior et brevior ('A logika művészetének tisztaságáról. Hosszabb és rövidebb értekezés'). O Kiad.: H. Krnst: De vita et moribus philosophorum (1886). O Magyarul: 1 vers (Hegedűs I., Aranyhárfa, 1929). O írad.: F. J. E. Raby: A History of Christian-latin Poetry (1953). Tarnai Andor Guan: Amada Goro (eredeti név),Fukushima prefektúra, 1854. júl. 20. —Momoyama, 1904. jan. 17.): japán költő. Az 1860-as évek belháborús zűrzavarában szülei eltűntek. Előbb fényképész, újságíró. Miután hasztalan kereste-kutatta családját az egész országban, 34 éves korában buddhista szerzetes lett. Főleg a Guan iko ('Guan hátrahagyott kéziratai') c. kötetében fennmaradt, bánatos hangú verseiben sajátosan ötvöződnek a klasszikus kínai költészet és az ókori japán Manyoshü c. antológia költői hagyományai. Bensőséges lírai, nagyszerű tájleíró költészete hatást gyakorolt a japán vers egyik megújítójára, Masaoka Shikire is. Holló István guaracha [gvárácsá]: kubai népdal. Eredetileg színpadi betétdal volt; a havannai teatro bufo színházaiban 1868-tól a 20. sz. első évtizedéig énekelt guarachák a harmincas években kialakult afrokubai költészet legjelentősebb előzményei. A dalok világa jellegzetesen városi, Havanna néger, félvér szegényeinek élete szólal meg bennük. Refrénes formájúak (a refrént a színházban kórus énekelte), ritmusuk gyors, dobpergésre emlékeztető. A teatro bufo darabjaiban énekelt guarachák 1882-ben Madridban könyv alakban is megjelentek. Zenéjük később elkallódott, maguk a guarachák azonban a kubai népköltészet részévé váltak, motívumaik felfedezhetők N. Guillén, E. Ballagas, R. Guirao, J. Z. Tallet verseiben. O (*•kubai irodalmi formák, betét) ; írod.: Guarachas cubanas antiguas (1963). Simor András Guardati, Tommaso: —-Masuccio, Salernitano Guareschi [gvareszki], Giovanni (Parma, 1908. máj. 1.—Cervia, 1968. júl. 22.): olasz író, humorista. Az 1945 után indult és 1961-ben megszűnt népszerű politikai vicclap, a Gandido szerkesztője volt. Könnyed-szellemes író, híres regénysorozatának — Don Gamillo (1948), Don Gamillo e il suo gregge ('Don Camillo és a nyája', 1953), Il compagno Don Gamillo ('Don Camillo elvtárs', 1963) stb. — főhőse, egy katolikus pap, világhírű lett. A kezdetben objektivitásáról, antifasizmusáról ismert író utolsó éveiben azonban a korlátolt antikommunizmus zsákutcájába jutott. O Egyéb művei: Vita in famiglia ('Családi élet', reg., 1968). O Magyarul: 1 — 1 nla (Tóth L.: Modern olasz novellák, anto., 1959; Weber Z., Hét, 1964, 5.). O írod.: Hárs L.: Zárószó egy regényfolyamhoz (Nagyv, 1965, 2.). * Székely Éva Guarini [guarini], Giovanni Battista (Ferrara, 1538. dec. 10.—Velence, 1612. okt. 7.): olasz drámaíró, Gu. Guarini oldalági rokona. Pályafutását Ferrarában kezdte mint a retorika és a poétika tanára, az Esték kedvelt diplomatája. 1583-ban távozott a ferrarai udvarból, két év múlva visszatért, majd más fejedelmi udvarokban szolgált, többek között a Mediciknél Firenzében, ahol azAccademia della Grusca főkonzulja volt. Drámaírói elveit Gompendio della poesia tragicomica ('A tragédia és a komédia költészetének kiskátéja', 1601) c. írásában fejtette ki. Teljes művészi szabadságot követelt az arisztotelészi szabályokkal szemben is: a művészet célja szerinte csak a szórakoztatás, nem a nevelés, hanem a feledés katharsziszának megadása. O Idropica ('A vízkóros nő', 1609, nyomtatásban 1613) c. komédiája mellett főműve a Pastor fido ('A hű pásztor', 1580 — 1583, könyvalakban 1590, első előadás 1595; G. F. Händel 1712-ben operát írt belőle), ez a settenariókkal vegyes endecasillarókban írott pásztorjáték, amely heves vitákat váltott ki. A cselekmény Amarilla és a hű pásztor. Minden asszony rumbát táncol, kánkánt többé egy se jár, „tumba" — szól a rumba — táncolj, tumba, tumba, meg ne állj! 32