Világirodalmi lexikon 7. Lanf–Marg (1982)
L (folytatás) - Lavrov, Ilja Mihajlovics - Lavrov, Pjotr Lavrovics - lawdzsi - Lawler, Raymond Evenor
LAWLE mutatta be a 19. és a 20. századi orosz irodalmat és irodalmi áramlatokat, de írt Ibsenről, Nietzscher-6l és egyes modern francia írókról is. Több művét lefordították szlovénre és németre, két könyve japánul is megjelent. A 2. világháború után megszervezte a szlovén, és részben a szerb és horvát költők fordítását és kiadását angol nyelven. Főbb művei: Nietzsche and Modern Consciousness ('Nietzsche és a modern tudat', 1922); Tolstoy (1924); Gogol (1925); Dostoevsky (1947); Jissen(1950); Aspects of Modernism ('Modernista szemléletek', 1935); From Pushkin to Mayakovsky ('Puskintól Majakovszkijig', 1948); Goncharov (1954). Orod.: Letopis Slovenske akademije znanosti in umetnosti (1958). Anton Slodnjak Lavrov, Ilja Mihajlovics (Novoszibirszk 1917. jún. 17. — ), szovjet orosz író. Színművészeti főiskolát végzett, egy ideig színész volt. Első írása 1953-ban jelent meg (V rodnom kraju, 'Szülőföldön'). Elbeszéléseiben a váratlan szituációba került, sorsfordulót átélő ember erkölcsi problémáit, lelki folyamatait ábrázolja, olykor öncélú pszichologizmussal: Nocsnije sztorozsa ('Éjjeliőrök', elb.-ek, 1955); Vsztrecsa sz csudom ('Találkozás a csodával', kisreg., 1961). O Főbb művei még: Stormovoje preduprezsgyenyije ('Vihar előrejelzés', reg., 1962); Ocsarovannaja ('A megbabonázott', kisreg., 1965). O Magyarul: 1 nla (Kocsis L., Szovjet Kultúra, 1956, 10.); 1 elb. (Füzesi Gy., Galambvadászat, anto., 1971); 1 elb. (Makai I., Szovjet Irodalom, 1975, 4.). Kovács Árpád Lavrov, Pjotr Lavrovics (Melehovo, 1823. jún. 14.—Párizs, 1900. febr. 6.): orosz filozófus, publicista, kritikus. 1852 és 1866 között a Tüzérségi Akadémia matematikatanáraként dolgozott. A narodnyik mozgalom mérsékeltebb, agitatív szárnyának teoretikusa volt, aki a haladó orosz intelligencia felvilágosító tevékenységében látta a parasztság forradalmasításának, a társadalom progresszív átalakításának feltételét, amint ezt legjelentősebb, Isztoricseszkije piszma ('Történeti levelek', 1868 — 1869) c., az orosz szubjektív szociológiai iskolát megalapozó munkájában kifejtette. Pályáját 1857-ben versekkel és publicisztikai írásokkal kezdte. 1862-ben szoros kapcsolatba került N. G. Gsernisevszkijjel, tagja lett a Zemlja ivolja titkos társaságnak. 1866-ban letartóztatták, majd száműzték. 1870-ben külföldre menekült, részt vett a Párizsi Kommünben. 1871-ben megismerkedett Marxszal és Engelsszel. Hatásuk főként közgazdasági nézetein észlelhető, míg történelemszemléletén elsősorban Gsernisevszkij felfogása, valamint A. I. Herzené az „orosz szocializmusról", a történelem hajtóerejének a „kritikusan gondolkodó egyéniséget", a fejlődés gazdasági alapjának pedig — Oroszokban — a földközösséget, a „kollektivizmus mintáját" tekintette. Kritikai munkásságában az irodalmi jelenségeket a társadalmi haladáshoz való hozzájárulásuk szerint ítélte meg. A kritikus feladatát a mű „kiegészítésében" látta, vagyis beillesztésében „egy ideológiai tekintetben érett, praktikus ideálba", azaz az irodalmat — nagy általánosságban — mint „dokumentumot", mint a kor „tanúját" kezelte, a történelmi mozgás, a társadalmi feladatok részeként. Mindamellett a Shakespeare-ről, Dickensről, Hugóról és Zoláról szóló tanulmányai az esztétikai értékek iránti érzékenységéről is tanúskodnak, akárcsak a W. Whitman életével és költészetével foglalkozó írásai. Az orosz írók közül nagyra becsülte Turgenyev művészetét, amelyben a forradalmi mozgalom ösztönös előkészítőjét tisztelte, élesen támadta viszont N. Sz. Leszkov és A. F. Piszemszkij ún. antinihilista regényeit, s elsők között bírálta az erőszakmentesség tolsztoji tanítását (Sztarije voproszi, 'Régi kérdések', 1886). Verseit 1959-ben adták ki a Volnaja russzkaja poezija vtoroj polovini 19. v. ('A 19. sz. második felének szabad orosz költészete') c. kötetben. Gyűjt. kiad.: Szobranyije szocsinyenyij ('Összegyűjtött művei', 1917—1920; befejezetlen); Szbrannije szocsinyenyija na szocialnopolityicseszkije tyemi ('Válogatott művei a szociálpolitika témaköréből', 1934 — 1935; befejezetlen); Filoszofija i szociologija ('Filozófia és szociológia', 1965). O Irod.: I. Knyizsnyik-Vetrov: P. L. Lavrov (1930); J. M. Meijer: Lavrov and Russian Literature (Analecta Slavica, Amsterdam, 1955). Niederhauser R.— Sargina L.: Lavrov (Az orosz kultúra a XIX. században, 1970). Török Endre landzsi: landzsi Lawler [lótör], Raymond Evenor (Footseray, Melbourne köz., 1921 — ): ausztrál drámaíró. Melbourne-i munkáscsaládból való. Iskoláit félbe kellett szakítania. 1948-tól színházi rendező volt Brisbaneben, a melbourne-i Nemzeti Színházban, majd a melbourne-i egyetem társulatában. Gyakran színészként is fellép. Mindmáig legnagyobb sikerét a The Summer of the Seventeenth Doll (hem, 1955; kiad. 1957. Majoros I.: A tizenhetedik baba nyara, Katona József Színház, 1958.