Világirodalmi lexikon 11. pragm–Rizz (1989)
R - Reuter, Christian Hilarius - Reuter, Fritz
(S.)János filológiai és költői munkássága (Iissz., 1963, 234. skk.). Zsolt Angéla Reuter [ratters, Christian Hilarius (írói név), (Kütten bei Zörbig, 1665. okt. 9.— Berlin, 1712.): német író. Jómódú 10 gyermekes parasztcsaládból származott. Iskoláit Merseburgban, teológiai és jogi tanulmányait Lipcsében végezte, ahol szertelen természete miatt állandó összeütközésbe került az egyetem vezetőségével és a világi hatóságokkal: kíméletlenül szatirikus, a város polgárait sértő művei miatt kétszer is kizárták az egyetemről. Lipcséből Drezdába, majd Berlinbe távozott, ahol 1712-től nyoma veszett. Lipcsében a színjátszásnak ősi hagyományai voltak. Reuter itt bekapcsolódott a színházi világba, prózai darabokat, főként vígjátékokat és dalműveket írt. Előtte két példakép állt: Christian Weise és a Németo.-ban ekkor mindinkább divatossá váló Moliére. Reuter első vígjátékában, a L'Honnéte Femme oder die ehrliche Frau zu Plissine ('A tisztességes asszonyság a Plissine mellől', 1695) lipcsei háziasszonyát, Müllernét, a Vörös Oroszlánhoz címzett fogadó tulajdonosnőjét s ennek két lányát gúnyolja ki kegyetlenül, Frau Schlampampe-nek (lompos asszonyságnak) csúfolva. A mű egy nagy rátörő, jómódú polgárcsaládról készült maró szatíra (a Plissine Lipcse folyójára, a Pleisse-re utal). Éles az ellentét a fogadósné durva modora és kellemkedő előkelősködése között. Reuter az intrikát, amelyre a darab második része épül, Moliére Nevetséges kényeskedők c. vígjátékából merítette. Müllerné fia, Eustachius sem jár jobban, őt Reuter főművében, a Schelmuffskys wahrhaftige, kuriöse und sehr gefahrliche Reisebeschreibung zu Wasser und Lande ('Schelmuffsky igaz, érdekes és nagyon veszélyes utazása szárazon és vizen', kalandregény, 1696) örökítette meg. Ebben a sok kiadást megért műben a korában divatos, Grimmelshausen Simplicissimusát követő kaland-és hazugregényeket állítja pellengérre. Az útleírás csupán keret, a lényeg a vérig sértett parasztszármazású szerző gúnykacaja a polgárság modorosságán. E két mű alapján készült daljáték (amelyhez a zenét is Reuter szerezte). Der anmutige Jüngling Schelmuffsky und die ehrliche Frau Schlampampe ("Az aranyos Schelmuffsky ifjú és a tisztességes Schlampampe asszonyság', 1697), az ugyanebben a témakörben maradó Der ehrlichen Frau Schlampampe Krankheit und Tod ('Tisztességes Schlampampe asszonyság betegsége és halála', vígj., 1696), a Letztes Dente- und Ehrenmal der Frau Schlamximpe ('A tisztességes Schlampampe asszonyság végső hősi emlékműve', szatíra, 1697) mélységesen felbőszítették Müllernét és a város polgárságából sokakat, s ezért Reuternek távoznia kellett Lipcséből (1700). Drezdába ment, ahol ugyancsak élő személyről írta meg Graf Ehrenfried ('Ehrenfried gróf, vígj., 1700) c. a Schelmuffsky-regénynek mintegy ellendarabját: a dicsekvő, feltörő polgári nipőkkel szemben a vagyontalan főrangúak ürességét, látszaturaságát. Reutert 1703-ban már Berlinben találjuk, ahol — a porosz királyi rangra emelt fejedelmi udvarnál — ünnepi játékokat szerzett. Kiváló tehetsége volt a német irodalomban eléggé ritka humoros jellemzéshez, ő alkotta a hidat a Simplicissimus és a Münchhausenféle hazugregények között. O Gyűjt. kiad.: Samtliche Werke (G. Witkowski kiad., 1916). O Magyarul: Részlet a Schelmuffsky utazásai c. regényből (Vidtor M., Világirodalmi Antológia, 1962). O Irod.: F. Zarncke: Christian Reuter, der Verfasser des Schelmuffsky. Sein Leben und seine Werke (1884); E. Dehmel: Sprache und Stil bei Christian Reuter (1936); W. Heedt: Christian Reuter (1966). Bérezik Árpád Reuter [ratters, Fritz (Stavenhagen, Mecklenburg-Schwerin, 1810. nov. 7.—Eisenach, 1874. júl. 12.): német író, az alnémet, ún. plattdeutsch irodalom egyik legjelentősebb képviselője. Jól szituált polgári család sarja, apja polgármester, ő maga pedig jogot tanult Rostockban, majd Jénában. 1833-ban bebörtönözték mint legényegyleti aktivistát, s először halálra, majd 30 évi börtönre ítélték, 1840-ben azonban amnesztiát kapott. Viszonylag későn, negyvenhárom éves fejjel lépett először költőként a nyilvánosság elé, ,,Lauschen in Rimels" ('Bogarak és rímek ) c. verseskötetével. A kötet nyelvjárási volta vitát kavart. Második műve, a Kein Hüsung ('Nincs lakhely', 1858) című verses elbeszélése szociális tematikájú: a földesurától lakhatást nem kapott napszámoslány és lovászfiú tragikus szerelmét beszéli el, realisztikus, népies ábrázolásmódban. 1860-ban jelent meg ,,()lle Kamellen", azaz Régi kamillák', (vagyis régóta ismert, félig már el is feledett történetek) címen két legsikeresebb elbeszélése, az Ut de Franzosentid ('A francia uralom idejéből', 1859), mely egy német kisváros életét ábrázolja a napóleoni megszállás idején — innen a cím —, és az Ut mine Festungstid ('Fogságom idejéből', 1862) c. írt visszaemlékezései. Mindkettő szatirikus, humoros hangvételű. Fő műve az Ut mine Stromtid ('Kibontakozó korszakomból".