Népszava 1873-2022

A Népszava nagy múltú magyar baloldali politikai napilap. Eredetileg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP), majd 1948-tól a szakszervezetek lapja volt. A Népszava első változata 1877 májusában indult Budapesten. A lap sokáig csak hetente egyszer majd háromszor jelent meg. 1905. április 1-jén került utcára a véglegesen napilappá alakított Népszava első száma. A lap 1910-re meghaladta a harmincezres példányszámot. „Nem lesz addig nyugalom Magyarországon, amíg az általános, egyenlő, titkos választójogot törvénybe nem iktatják!”- hirdette az I. világháború kitörése idején az újság. 1914. július 26-án egész oldalas szalagcím hirdette: „Nem akarunk háborút!”. 1916-17-ben a kormány már sűrűn élt cenzurális jogával: például az I. Ferenc József halálát hírül adó számból a címsoron kívül mindent töröltettek. A harmadik oldalon sem maradt más, mint az elhunyt király életrajza. Az oroszországi szocialista forradalmi eseményeket a békeváró polgári sajtó is üdvözölte. A Szociáldemokrata Párt százezres városligeti béketüntetésének határozata leszögezte: „Mi mindannyian, akik itt összegyűltünk, s az egész dolgozó Magyarország el vagyunk határozva arra, hogy az orosz forradalmárokat a béke megszerzésére irányuló hősi harcukban támogatni fogjuk…” A Népszava a Tanácsköztársaság kikiáltásától kezdve a Magyarországi Szocialista Párt reggeli lapjaként jelent meg. Egymás után közölte a kommunista vezetők cikkeit, több évtizedes ellenzéki hagyománnyal a háta mögött kormánypárti orgánummá lett. A Tanácsköztársaság bukása után leleplező cikkeket közölt a fehérterror kegyetlenkedéseiről, ezért 1919. december 7-én szétverték a lap szerkesztőségét és nyomdáját, 1920-ban Somogyi Béla főszerkesztőt és Bacsó Bélát pedig meggyilkolták. 1921. április 29. és május 5. között megjelenését betiltották, november 30-án a belügyminiszter megvonta a laptól az utcai árusítás jogát, valamint sajtópereket indítottak a lap ellen izgatás és kormányzósértés vádjával. A két világháború közötti két évtizedben nehéz korszakokat élt át az újság. 1927-ben 320 sajtóper indult ellene, 1932-ben pedig a belügyminiszter ismét betiltotta. A II. világháború alatt Szakasits Árpád (1939-44) vezetésével a lap megalkuvások közepette harcolt a munkások érdekeiért, élet- és munkaviszonyaik javításáért. Ismeretterjesztő, ízlés-, jellem- és tudatformáló tevékenysége gyakran a hatalom tilalmaiba ütközött. A népszavások törzshelyén rendszeresen megfordultak a szellemi élet kiválóságai. Faludy György költő 1946 és 1950 között a Népszava irodalmi szerkesztője volt, 1934-ben Óda a magyar nyelvhez c. versét publikálta először az újságba. Az újság a nemzeti demokratikus erők együttműködésének, a nemzeti függetlenség és a népszabadság gondolatának szentelte hasábjait, melyeken a kommunistákon kívül megszólaltak a különböző antifasiszta irányzatok képviselői, köztük Bajcsy-Zsilinszky Endre, Szakasits Árpád, Móricz Zsigmond, Szekfű Gyula, Darvas József, szociáldemokrata és kisgazdapárti vezetők, valamint haladó polgári írók és újságírók. 1944. március 19-én jelent meg utoljára a Népszava és csak 1945. február 18-án indult újra a Szociáldemokrata Párt központi lapjaként, Szakasits vezetésével, akit Horváth Zoltán követett 1949-ig. Az államosításokat követően 1948-tól a Népszava a szakszervezetek lapja lett.
Tartalomjegyzék 487 947 oldal
1870-1879 1880-1889 1890-1899 1900-1909 1910-1919 1920-1929 1930-1939 1940-1949 1950-1959 1960-1969 1970-1979 1980-1989 1990-1999 2000-2009 2010-2019 2020-2023
1910
- Népszava, 1910. január (38. évfolyam, 1–25. sz.)
- Népszava, 1910. február (38. évfolyam, 26–49. sz.)
- Népszava, 1910. március (38. évfolyam, 50–76. sz.)
- Népszava, 1910. április (38. évfolyam, 77–102. sz.)
- Népszava, 1910. május (38. évfolyam, 103–128. sz.)
- Népszava, 1910. június (38. évfolyam, 129–154. sz.)
- Népszava, 1910. július (38. évfolyam, 155–181. sz.)
- Népszava, 1910. augusztus (38. évfolyam, 182–206. sz.)
- Népszava, 1910. szeptember (38. évfolyam, 207–232. sz.)
- Népszava, 1910. október (38. évfolyam, 233–258. sz.)
- Népszava, 1910. november (38. évfolyam, 259–284. sz.)
- Népszava, 1910. december (38. évfolyam, 285–311. sz.)
1911
- Népszava, 1911. január (39. évfolyam, 1–26. sz.)
- Népszava, 1911. február (39. évfolyam, 27–50. sz.)
- Népszava, 1911. március (39. évfolyam, 51–77. sz.)
- Népszava, 1911. április (39. évfolyam, 78–103. sz.)
- Népszava, 1911. május (39. évfolyam, 104–128. sz.)
- Népszava, 1911. június (39. évfolyam, 129–154. sz.)
- Népszava, 1911. július (39. évfolyam, 155–180. sz.)
- Népszava, 1911. augusztus (39. évfolyam, 181–206. sz.)
- Népszava, 1911. szeptember (39. évfolyam, 207–232. sz.)
- Népszava, 1911. október (39. évfolyam, 233–258. sz.)
- Népszava, 1911. november (39. évfolyam, 259–284. sz.)
- Népszava, 1911. december (39. évfolyam, 285–310. sz.)
1912
- Népszava, 1912. január (40. évfolyam, 1–26. sz.)
- Népszava, 1912. február (40. évfolyam, 27–51. sz.)
- Népszava, 1912. március (40. évfolyam, 52–78. sz.)
- Népszava, 1912. április (40. évfolyam, 79–103. sz.)
- Népszava, 1912. május (40. évfolyam, 104–128. sz.)
- Népszava, 1912. június (40. évfolyam, 129–154. sz.)
- Népszava, 1912. július (40. évfolyam, 155–180. sz.)
- Népszava, 1912. augusztus (40. évfolyam, 181–206. sz.)
- Népszava, 1912. szeptember (40. évfolyam, 207–231. sz.)
- Népszava, 1912. október (40. évfolyam, 232–258. sz.)
- Népszava, 1912. november (40. évfolyam, 259–284. sz.)
- Népszava, 1912. december (40. évfolyam, 285–309. sz.)
1913
- Népszava, 1913. január (41. évfolyam, 1–27. sz.)
- Népszava, 1913. február (41. évfolyam, 28–51. sz.)
- Népszava, 1913. március (41. évfolyam, 52–76. sz.)
- Népszava, 1913. április (41. évfolyam, 77–102. sz.)
- Népszava, 1913. május (41. évfolyam, 103–128. sz.)
- Népszava, 1913. június (41. évfolyam, 129–152. sz.)
- Népszava, 1913. július (41. évfolyam, 153–178. sz.)
- Népszava, 1913. augusztus (41. évfolyam, 179–204. sz.)
- Népszava, 1913. szeptember (41. évfolyam, 205–229. sz.)
- Népszava, 1913. október (41. évfolyam, 230–256. sz.)
- Népszava, 1913. november (41. évfolyam, 257–281. sz.)
- Népszava, 1913. december (41. évfolyam, 282–306. sz.)
1914
- Népszava, 1914. január (42. évfolyam, 1–27. sz.)
- Népszava, 1914. február (42. évfolyam, 28–51. sz.)
- Népszava, 1914. március (42. évfolyam, 52–77. sz.)
- Népszava, 1914. április (42. évfolyam, 78–102. sz.)
- Népszava, 1914. május (42. évfolyam, 103–127. sz.)
- Népszava, 1914. június (42. évfolyam, 128–152. sz.)
- Népszava, 1914. július (42. évfolyam, 153–180. sz.)
- Népszava, 1914. augusztus (42. évfolyam, 181–211. sz.)
- Népszava, 1914. szeptember (42. évfolyam, 212–241. sz.)
- Népszava, 1914. október (42. évfolyam, 242–272. sz.)
- Népszava, 1914. november (42. évfolyam, 273–310. sz.)
- Népszava, 1914. december (42. évfolyam, 311–369. sz.)
1915
- Népszava, 1915. január (43. évfolyam, 2–60. sz.)
- Népszava, 1915. február (43. évfolyam, 61–111. sz.)
- Népszava, 1915. március (43. évfolyam, 112–154. sz.)
- Népszava, 1915. április (43. évfolyam, 155–183. sz.)
- Népszava, 1915. május (43. évfolyam, 184–213. sz.)
- Népszava, 1915. június (43. évfolyam, 214–243. sz.)
- Népszava, 1915. július (43. évfolyam, 244–274. sz.)
- Népszava, 1915. augusztus (43. évfolyam, 275–305. sz.)
- Népszava, 1915. szeptember (43. évfolyam, 306–335. sz.)
- Népszava, 1915. október (43. évfolyam, 336–366. sz.)
- Népszava, 1915. november (43. évfolyam, 367–396. sz.)
- Népszava, 1915. december (43. évfolyam, 397–427. sz.)
1916
- Népszava, 1916. január (44. évfolyam, 1–31. sz.)
- Népszava, 1916. február (44. évfolyam, 32–60. sz.)
- Népszava, 1916. március (44. évfolyam, 61–91. sz.)
- Népszava, 1916. április (44. évfolyam, 92–120. sz.)
- Népszava, 1916. május (44. évfolyam, 121–150. sz.)
- Népszava, 1916. június (44. évfolyam, 151–179. sz.)
- Népszava, 1916. július (44. évfolyam, 180–210. sz.)
- Népszava, 1916. augusztus (44. évfolyam, 211–241. sz.)
- Népszava, 1916. szeptember (44. évfolyam, 242–271. sz.)
- Népszava, 1916. október (44. évfolyam, 272–302. sz.)
- Népszava, 1916. november (44. évfolyam, 303–332. sz.)
- Népszava, 1916. december (44. évfolyam, 333–362. sz.)
1917
- Népszava, 1917. január (45. évfolyam, 1–31. sz.)
- Népszava, 1917. február (45. évfolyam, 32–59. sz.)
- Népszava, 1917. március (45. évfolyam, 60–87. sz.)
- Népszava, 1917. április (45. évfolyam, 88–112. sz.)
- Népszava, 1917. május (45. évfolyam, 113–137. sz.)
- Népszava, 1917. június (45. évfolyam, 138–163. sz.)
- Népszava, 1917. július (45. évfolyam, 164–189. sz.)
- Népszava, 1917. augusztus (45. évfolyam, 190–216. sz.)
- Népszava, 1917. szeptember (45. évfolyam, 219–244. sz.)
- Népszava, 1917. október (45. évfolyam, 245–270. sz.)
- Népszava, 1917. november (45. évfolyam, 271–296. sz.)
- Népszava, 1917. december (45. évfolyam, 297–321. sz.)
1918
- Népszava, 1918. január (46. évfolyam, 1–26. sz.)
- Népszava, 1918. február (46. évfolyam, 27–50. sz.)
- Népszava, 1918. március (46. évfolyam, 51–77. sz.)
- Népszava, 1918. április (46. évfolyam, 78–102. sz.)
- Népszava, 1918. május (46. évfolyam, 103–128. sz.)
- Népszava, 1918. június (46. évfolyam, 129–150. sz.)
- Népszava, 1918. július (46. évfolyam, 151–176. sz.)
- Népszava, 1918. augusztus (46. évfolyam, 177–203. sz.)
- Népszava, 1918. szeptember (46. évfolyam, 204–228. sz.)
- Népszava, 1918. október (46. évfolyam, 229–255. sz.)
- Népszava, 1918. november (46. évfolyam, 256–284. sz.)
- Népszava, 1918. december (46. évfolyam, 285–309. sz.)
1919
- Népszava, 1919. január (47. évfolyam, 1–27. sz.)
- Népszava, 1919. február (47. évfolyam, 28–51. sz.)
- Népszava, 1919. március (47. évfolyam, 52–76. sz.)
- Népszava, 1919. április (47. évfolyam, 77–103. sz.)
- Népszava, 1919. május (47. évfolyam, 104–129. sz.)
- Népszava, 1919. június (47. évfolyam, 130–153. sz.)
- Népszava, 1919. július (47. évfolyam, 154–180. sz.)
- Népszava, 1919. augusztus (47. évfolyam, 182–187. sz.)
- Népszava, 1919. szeptember (47. évfolyam, 188–189. sz.)
- Népszava, 1919. október (47. évfolyam, 190–216. sz.)
- Népszava, 1919. november (47. évfolyam, 217–242. sz.)
- Népszava, 1919. december (47. évfolyam, 243–267. sz.)
1870-1879 1880-1889 1890-1899 1900-1909 1910-1919 1920-1929 1930-1939 1940-1949 1950-1959 1960-1969 1970-1979 1980-1989 1990-1999 2000-2009 2010-2019 2020-2023