Fővárosi Lapok 1864-1901

A Fővárosi Lapok a 19. század utolsó harmadában megjelenő szépirodalmi napilap volt, 1864-től 1903-ig jelent meg Pesten.A lapot 1864. január 1-jén Tóth Kálmán indította meg Emich Gusztáv kiadásában. Tulajdonosa és felelős szerkesztője is Tóth Kálmán volt. Főmunkatársa az első hónapokban Zilahy Károly volt, de ő a laptól hamarosan megvált, helyét még abban az évben Vadnai Károly vette át, aki Tóth Kálmán helyett gyakorlatilag szerkesztő is volt.Mindjárt megindulásakor kétezer előfizetőjük volt. Már kezdetben csatlakozott a laphoz az íróvilág több előkelősége. Első évfolyamának nevesebb munkatársai között volt Arany János, Jókai Mór, Madách Imre, Thaly Kálmán, Tolnay Lajos, Tompa Mihály is. A gondosan szerkesztett lapban nemcsak a verseket és novellákat kedvelő női olvasók, hanem a tudományok és a társas élet eseményei iránt érdeklődő férfiak is bőven találtak olvasnivalót. A szépirodalom mellett a híreket, tudósításokat is írók írták (az országgyűlési tudósításokat például Toldy István), szépirodalmi formában.Virágzása idején mintegy hatezer előfizetője lehetett a Fővárosi Lapoknak. A közönség szerette, mert tiszta erkölcsű lap volt, ízlésesen megválogatott közleményeket hozott, a fiatalabb írói nemzedéknek is teret engedett. Szász Károly visszaemlékezése szerint: „Volt ennek a kitűnően szerkesztett újságnak valami ellenállhatatlan varázsa és valami párját ritkító előnye. Távol volt a színtelenségtől és a szertelenségtől egyaránt.”1867-ben névleg is Vadnai Károly lett a felelős szerkesztő. „Három évtizeden át (pontosan: 29 esztendeig) volt szószólója a nemes értelemben vett liberalizmusnak, terjesztője a finom ízlésnek s a nemzetközi műveltségnek, s volt nevelője az olvasónak, az akkori intellektuális Magyarországnak, s főleg a nővilágnak…” A lap kiadását 1868 októberében az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. vette át, de a tulajdonos Tóth Kálmán maradt haláláig, akkor az Athenaeum vette tulajdonába. Vadnai közel 30 éves szerkesztői tevékenysége alatt a lap iránya nem változott. Az ő idejében főbb munkatársak voltak: Kazár Emil, Endrődi Sándor, Szana Tamás, Prém József, Földi Géza. Idővel a lap terjedelme bővült, hírszolgálata tökélesedett. 1891-ben Szalon és Sport címen illusztrált vasárnapi melléklapot indítottak.Vadnai Károly 1892 végén megvált a laptól, mert a hivatalos Budapesti Közlöny szerkesztésével bízták meg. 1893-ban Szana Tamás lett a szerkesztő, két évvel később, 1894 végén pedig Porzsolt Kálmán, aki a lap szépirodalmi és társadalmi tartalmát politikai résszel bővítette. Az 1896 februárjában alakult Magyar Írók Kiadó Rt. a rákövetkező hónapban megszerezte a lap tulajdonjogát az Athenaeumtól. A sokáig előkelő színvonalú szépirodalmi és társadalmi napilap utolsó évei az ellaposodás jegyében folytak, már nem tudott eredményesen konkurálni a szaporodó politikai napilapokkal és mint jelentéktelen hetilap szűnt meg 1903-ban.
Tartalomjegyzék 64 290 oldal
1860-1869 1870-1879 1880-1889 1890-1899 1900-1909
1880
- Fővárosi Lapok 1880. január (1-25. szám)
- Fővárosi Lapok 1880. február (26-49. szám)
- Fővárosi Lapok 1880. március (50-73. szám)
- Fővárosi Lapok 1880. április (74-99. szám)
- Fővárosi Lapok 1880. május (100-122. szám)
- Fővárosi Lapok 1880. június (123-146. szám)
- Fővárosi Lapok 1880. július (148-174. szám)
- Fővárosi Lapok 1880. augusztus (175-199. szám)
- Fővárosi Lapok 1880. szeptember (200-224. szám)
- Fővárosi Lapok 1880. október (225-251. szám)
- Fővárosi Lapok 1880. november (252-275. szám)
- Fővárosi Lapok 1880. december (276-300. szám)
1881
- Fővárosi Lapok 1881. január (1-24. szám)
- Fővárosi Lapok 1881. február (25-47. szám)
- Fővárosi Lapok 1881. március (48-73. szám)
- Fővárosi Lapok 1881. április (74-98. szám)
- Fővárosi Lapok 1881. május (99-123. szám)
- Fővárosi Lapok 1881. június (124-146. szám)
- Fővárosi Lapok 1881. július (147-173. szám)
- Fővárosi Lapok 1881. augusztus (174-197. szám)
- Fővárosi Lapok 1881. szeptember (198-222. szám)
- Fővárosi Lapok 1881. október (223-248. szám)
- Fővárosi Lapok 1881. november (249-273. szám)
- Fővárosi Lapok 1881. december (274-298. szám)
1882
- Fővárosi Lapok 1882. január (1-25. szám)
- Fővárosi Lapok 1882. február (26-48. szám)
- Fővárosi Lapok 1882. március (49-74. szám)
- Fővárosi Lapok 1882. április (75-99. szám)
- Fővárosi Lapok 1882. május (100-123. szám)
- Fővárosi Lapok 1882. június (124-147. szám)
- Fővárosi Lapok 1882. július (148-173. szám)
- Fővárosi Lapok 1882. augusztus (174-199. szám)
- Fővárosi Lapok 1882. szeptember (200-224. szám)
- Fővárosi Lapok 1882. október (225-250. szám)
- Fővárosi Lapok 1882. november (251-275. szám)
- Fővárosi Lapok 1882. december (276-301. szám)
1883
- Fővárosi Lapok 1883. január (1-26. szám)
- Fővárosi Lapok 1883. február (27-49. szám)
- Fővárosi Lapok 1883. március (50-75. szám)
- Fővárosi Lapok 1883. április (76-100. szám)
- Fővárosi Lapok 1883. május (101-125. szám)
- Fővárosi Lapok 1883. június (126-151. szám)
- Fővárosi Lapok 1883. július (152-177. szám)
- Fővárosi Lapok 1883. augusztus (178-203. szám)
- Fővárosi Lapok 1883. szeptember (204-229. szám)
- Fővárosi Lapok 1883. október (230-255. szám)
- Fővárosi Lapok 1883. november (256-280. szám)
- Fővárosi Lapok 1883. december (281-305. szám)
1884
- Fővárosi Lapok 1884. január (1-26. szám)
- Fővárosi Lapok 1884. február (27-51. szám)
- Fővárosi Lapok 1884. március (52-77. szám)
- Fővárosi Lapok 1884. április (78-102. szám)
- Fővárosi Lapok 1884. május (103-128. szám)
- Fővárosi Lapok 1884. június (129-152. szám)
- Fővárosi Lapok 1884. július (153-179. szám)
- Fővárosi Lapok 1884. augusztus (180-204. szám)
- Fővárosi Lapok 1884. szeptember (205-229. szám)
- Fővárosi Lapok 1884. október (230-256. szám)
- Fővárosi Lapok 1884. november (257-282. szám)
- Fővárosi Lapok 1884. december (283-307. szám)
1885
- Fővárosi Lapok, 1885. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
- Fővárosi Lapok, 1885. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
- Fővárosi Lapok, 1885. március (22. évfolyam, 50-74. szám)
- Fővárosi Lapok, 1885. április (22. évfolyam, 75-100. szám)
- Fővárosi Lapok, 1885. május (22. évfolyam, 101-127. szám)
- Fővárosi Lapok, 1885. június (22. évfolyam, 128-152. szám)
- Fővárosi Lapok 1885. július (156-179. szám)
- Fővárosi Lapok 1885. augusztus (180-205. szám)
- Fővárosi Lapok 1885. szeptember (206-233. szám)
- Fővárosi Lapok 1885. október (234-264. szám)
- Fővárosi Lapok 1885. november (265-294. szám)
- Fővárosi Lapok 1885. december (295-324. szám)
1886
- Fővárosi Lapok, 1886. január (23. évfolyam, 1-31. szám)
- Fővárosi Lapok, 1886. február (23. évfolyam, 32-59. szám)
- Fővárosi Lapok, 1886. március (23. évfolyam, 60-90. szám)
- Fővárosi Lapok, 1886. április (23. évfolyam, 91-119. szám)
- Fővárosi Lapok, 1886. május (23. évfolyam, 120-150. szám)
- Fővárosi Lapok, 1886. június (23. évfolyam, 151-178. szám)
- Fővárosi Lapok 1886. július (182-210. szám)
- Fővárosi Lapok 1886. augusztus (211-241. szám)
- Fővárosi Lapok 1886. szeptember (242-271. szám)
- Fővárosi Lapok 1886. október (272-302. szám)
- Fővárosi Lapok 1886. november (303-331. szám)
- Fővárosi Lapok 1886. december (332-361. szám)
1887
- Fővárosi Lapok, 1887. január (24. évfolyam, 1-30. szám)
- Fővárosi Lapok, 1887. február (24. évfolyam, 31-58. szám)
- Fővárosi Lapok, 1887. március (24. évfolyam, 59-89. szám)
- Fővárosi Lapok, 1887. április (24. évfolyam, 90-118. szám)
- Fővárosi Lapok, 1887. május (24. évfolyam, 119-148. szám)
- Fővárosi Lapok, 1887. június (24. évfolyam, 149-178. szám)
- Fővárosi Lapok 1887. július (179-209. szám)
- Fővárosi Lapok 1887. augusztus (210-238. szám)
- Fővárosi Lapok 1887. szeptember (239-268. szám)
- Fővárosi Lapok 1887. október (269-299. szám)
- Fővárosi Lapok 1887. november (300-329. szám)
- Fővárosi Lapok 1887. december (330-359. szám)
1888
- Fővárosi Lapok 1888. január (1-31. szám)
- Fővárosi Lapok 1888. február (32-60. szám)
- Fővárosi Lapok 1888. március (61-91. szám)
- Fővárosi Lapok 1888. április (92-120. szám)
- Fővárosi Lapok 1888. május (121-150. szám)
- Fővárosi Lapok 1888. június (151-180. szám)
- Fővárosi Lapok 1888. július (181-211. szám)
- Fővárosi Lapok 1888. augusztus (212-241. szám)
- Fővárosi Lapok 1888. szeptember (242-270. szám)
- Fővárosi Lapok 1888. október (271-301. szám)
- Fővárosi Lapok 1888. november (302-331. szám)
- Fővárosi Lapok 1888. december (332-360. szám)
1889
- Fővárosi Lapok 1889. január (1-31. szám)
- Fővárosi Lapok 1889. február (32-58. szám)
- Fővárosi Lapok 1889. március (59-88. szám)
- Fővárosi Lapok 1889. április (89-117. szám)
- Fővárosi Lapok 1889. május (118-148. szám)
- Fővárosi Lapok 1889. június (149-176. szám)
- Fővárosi Lapok 1889. július (177-207. szám)
- Fővárosi Lapok 1889. augusztus (208-238. szám)
- Fővárosi Lapok 1889. szeptember (239-268. szám)
- Fővárosi Lapok 1889. október (269-299. szám)
- Fővárosi Lapok 1889. november (300-329. szám)
- Fővárosi Lapok 1889. december (330-359. szám)