Fővárosi Lapok 1864-1901

A Fővárosi Lapok a 19. század utolsó harmadában megjelenő szépirodalmi napilap volt, 1864-től 1903-ig jelent meg Pesten.A lapot 1864. január 1-jén Tóth Kálmán indította meg Emich Gusztáv kiadásában. Tulajdonosa és felelős szerkesztője is Tóth Kálmán volt. Főmunkatársa az első hónapokban Zilahy Károly volt, de ő a laptól hamarosan megvált, helyét még abban az évben Vadnai Károly vette át, aki Tóth Kálmán helyett gyakorlatilag szerkesztő is volt.Mindjárt megindulásakor kétezer előfizetőjük volt. Már kezdetben csatlakozott a laphoz az íróvilág több előkelősége. Első évfolyamának nevesebb munkatársai között volt Arany János, Jókai Mór, Madách Imre, Thaly Kálmán, Tolnay Lajos, Tompa Mihály is. A gondosan szerkesztett lapban nemcsak a verseket és novellákat kedvelő női olvasók, hanem a tudományok és a társas élet eseményei iránt érdeklődő férfiak is bőven találtak olvasnivalót. A szépirodalom mellett a híreket, tudósításokat is írók írták (az országgyűlési tudósításokat például Toldy István), szépirodalmi formában.Virágzása idején mintegy hatezer előfizetője lehetett a Fővárosi Lapoknak. A közönség szerette, mert tiszta erkölcsű lap volt, ízlésesen megválogatott közleményeket hozott, a fiatalabb írói nemzedéknek is teret engedett. Szász Károly visszaemlékezése szerint: „Volt ennek a kitűnően szerkesztett újságnak valami ellenállhatatlan varázsa és valami párját ritkító előnye. Távol volt a színtelenségtől és a szertelenségtől egyaránt.”1867-ben névleg is Vadnai Károly lett a felelős szerkesztő. „Három évtizeden át (pontosan: 29 esztendeig) volt szószólója a nemes értelemben vett liberalizmusnak, terjesztője a finom ízlésnek s a nemzetközi műveltségnek, s volt nevelője az olvasónak, az akkori intellektuális Magyarországnak, s főleg a nővilágnak…” A lap kiadását 1868 októberében az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. vette át, de a tulajdonos Tóth Kálmán maradt haláláig, akkor az Athenaeum vette tulajdonába. Vadnai közel 30 éves szerkesztői tevékenysége alatt a lap iránya nem változott. Az ő idejében főbb munkatársak voltak: Kazár Emil, Endrődi Sándor, Szana Tamás, Prém József, Földi Géza. Idővel a lap terjedelme bővült, hírszolgálata tökélesedett. 1891-ben Szalon és Sport címen illusztrált vasárnapi melléklapot indítottak.Vadnai Károly 1892 végén megvált a laptól, mert a hivatalos Budapesti Közlöny szerkesztésével bízták meg. 1893-ban Szana Tamás lett a szerkesztő, két évvel később, 1894 végén pedig Porzsolt Kálmán, aki a lap szépirodalmi és társadalmi tartalmát politikai résszel bővítette. Az 1896 februárjában alakult Magyar Írók Kiadó Rt. a rákövetkező hónapban megszerezte a lap tulajdonjogát az Athenaeumtól. A sokáig előkelő színvonalú szépirodalmi és társadalmi napilap utolsó évei az ellaposodás jegyében folytak, már nem tudott eredményesen konkurálni a szaporodó politikai napilapokkal és mint jelentéktelen hetilap szűnt meg 1903-ban.
Tartalomjegyzék 64 290 oldal
1860-1869 1870-1879 1880-1889 1890-1899 1900-1909
1890
- Fővárosi Lapok, 1890. január (27. évfolyam, 1-30. szám)
- Fővárosi Lapok, 1890. február (27. évfolyam, 31-58. szám)
- Fővárosi Lapok, 1890. március (27. évfolyam, 59-89. szám)
- Fővárosi Lapok 1890. április (90-118. szám)
- Fővárosi Lapok 1890. május (119-148. szám)
- Fővárosi Lapok 1890. június (149-178. szám)
- Fővárosi Lapok, 1890. július (27. évfolyam, 179-209. szám)
- Fővárosi Lapok, 1890. augusztus (27. évfolyam, 210-240. szám)
- Fővárosi Lapok, 1890. szeptember (27. évfolyam, 241-269. szám)
- Fővárosi Lapok, 1890. október (27. évfolyam, 270-300. szám)
- Fővárosi Lapok, 1890. november (27. évfolyam, 301-329. szám)
- Fővárosi Lapok, 1890. december (27. évfolyam, 330-358. szám)
1891
- Fővárosi Lapok, 1891. január (28. évfolyam, 1-31. szám)
- Fővárosi Lapok, 1891. február (28. évfolyam, 32-58. szám)
- Fővárosi Lapok, 1891. március (28. évfolyam, 59-88. szám)
- Fővárosi Lapok, 1891. április (28. évfolyam, 89-118. szám)
- Fővárosi Lapok, 1891. május (28. évfolyam, 119-148. szám)
- Fővárosi Lapok, 1891. június (28. évfolyam, 149-177. szám)
- Fővárosi Lapok, 1891. július (28. évfolyam, 178-208. szám)
- Fővárosi Lapok, 1891. augusztus (28. évfolyam, 209-238. szám)
- Fővárosi Lapok, 1891. szeptember (28. évfolyam, 239-268. szám)
- Fővárosi Lapok, 1891. október (28. évfolyam, 269-299. szám)
- Fővárosi Lapok, 1891. november (28. évfolyam, 300-329. szám)
- Fővárosi Lapok, 1891. december (28. évfolyam, 330-359. szám)
1892
- Fővárosi Lapok, 1892. július (29. évfolyam, 181-211. szám)
- Fővárosi Lapok, 1892. augusztus (29. évfolyam, 212-240. szám)
- Fővárosi Lapok, 1892. szeptember (29. évfolyam, 241-270. szám)
- Fővárosi Lapok, 1892. október (29. évfolyam, 271-301. szám)
- Fővárosi Lapok, 1892. november (29. évfolyam, 302-331. szám)
- Fővárosi Lapok, 1892. december (29. évfolyam, 332-361. szám)
1893
- Fővárosi Lapok 1893. január (1-31. szám)
- Fővárosi Lapok 1893. február (32-59. szám)
- Fővárosi Lapok 1893. március (60-89. szám)
- Fővárosi Lapok 1893. április (90-118. szám)
- Fővárosi Lapok 1893. május (119-148. szám)
- Fővárosi Lapok 1893. június (149-178. szám)
- Fővárosi Lapok 1893. július (179-209. szám)
- Fővárosi Lapok 1893. augusztus (210-240. szám)
- Fővárosi Lapok 1893. szeptember (241-270. szám)
- Fővárosi Lapok 1893. október (271-301. szám)
- Fővárosi Lapok 1893. november (302-331. szám)
- Fővárosi Lapok 1893. december (332-360. szám)
1894
- Fővárosi Lapok 1894. január (1-31. szám)
- Fővárosi Lapok 1894. február (32-59. szám)
- Fővárosi Lapok 1894. március (60-89. szám)
- Fővárosi Lapok 1894. április (90-119. szám)
- Fővárosi Lapok 1894. május (120-149. szám)
- Fővárosi Lapok 1894. június (150-179. szám)
- Fővárosi Lapok 1894. július (180-210. szám)
- Fővárosi Lapok 1894. augusztus (211-240. szám)
- Fővárosi Lapok 1894. szeptember (241-270. szám)
- Fővárosi Lapok 1894. október (271-301. szám)
- Fővárosi Lapok 1894. november (302-331. szám)
- Fővárosi Lapok 1894. december (332-361. szám)
1895
- Fővárosi Lapok 1895. január (1-31. szám)
- Fővárosi Lapok 1895. február (32-59. szám)
- Fővárosi Lapok 1895. március (60-89. szám)
- Fővárosi Lapok 1895. április (90-118. szám)
- Fővárosi Lapok 1895. május (119-148. szám)
- Fővárosi Lapok 1895. június (149-176. szám)
- Fővárosi Lapok, 1895. július (32. évfolyam, 177-207. szám)
- Fővárosi Lapok, 1895. augusztus (32. évfolyam, 208-238. szám)
- Fővárosi Lapok 1895. október (269-299. szám)
- Fővárosi Lapok 1895. november (300-329. szám)
- Fővárosi Lapok 1895. december (330-359. szám)
1896
- Fővárosi Lapok, 1896. január (33. évfolyam, 1-30. szám)
- Fővárosi Lapok, 1896. február (33. évfolyam, 31-59. szám)
- Fővárosi Lapok, 1896. március (33. évfolyam, 60-90. szám)
- Fővárosi Lapok 1896. április (91-119. szám)
- Fővárosi Lapok 1896. május (120-149. szám)
- Fővárosi Lapok 1896. június (150-178. szám)
- Fővárosi Lapok, 1896. július (33. évfolyam, 179-209. szám)
- Fővárosi Lapok, 1896. augusztus (33. évfolyam, 210-238. szám)
- Fővárosi Lapok, 1896. szeptember (33. évfolyam, 240-269. szám)
- Fővárosi Lapok 1896. október (270-300. szám)
- Fővárosi Lapok 1896. november (301-330. szám)
- Fővárosi Lapok 1896. december (331-360. szám)
1897
- Fővárosi Lapok, 1897. január (34. évfolyam, 4-31. szám)
- Fővárosi Lapok, 1897. február (34. évfolyam, 32-59. szám)
- Fővárosi Lapok, 1897. március (34. évfolyam, 60-90. szám)
- Fővárosi Lapok, 1897. április (34. évfolyam, 91-120. szám)
- Fővárosi Lapok, 1897. május (34. évfolyam, 121-147. szám)
- Fővárosi Lapok - Új Fővárosi Lapok, 1897. június (34. évfolyam, 148-162. szám - 1. évfolyam, 3-8. szám)
- Új Fővárosi Lapok, 1897. július (1. évfolyam, 9-21. szám)