Pesti Napló 1850-1939

A Pesti Napló magyarországi politikai napilap volt, mely 1850. márciusa és 1939. októbere között jelent meg, első ízben 1850. március 9-én. Alapítását az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utáni évtizedek legfontosabb sajtótörténeti eseményeként tarthatjuk számon. Hasábjain jelent meg 1865. április 16-án Deák Ferenc híres Húsvéti cikke, mely meghatározó polémiát indított el a társadalomban, ami végül a kiegyezésig vezetett. Az írás új fejezetet nyitott a kiegyezést megelőző tárgyalásokban, így nagy jelentőséggel bírt a dualista állam későbbi kiépítésében. A páratlan lap 90 éves fennállása történelmi korokon átívelő hű krónikája hazánk és a nagyvilág politikai, gazdasági, tudományos és kulturális eseményeinek. A Pesti Naplót Császár Ferenc alapította, aki az induláskor kiadó-tulajdonosa is volt a lapnak. Szerkesztői az első évben Szenvey József, Récsi Emil, Bánfay Simon voltak. 1851. szeptemberétől Császár Ferenc megszűnt a lap tulajdonosa lenni, kiadását szeptember 9-én ideiglenesen Emich Gusztávra bízták. Emich kérelme és felterjesztése folytán - ki ezalatt a lap tulajdonjogát is véglegesen megnyerte - a kormány által Török Jánost, a jeles publicistát nevezte ki szerkesztőnek, akinek a neve alatt a lap legelőször 1853. február 13-án jelent meg. 1855. április 20-tól ideiglenesen Szenvey József volt a szerkesztő, míg június 22-én Kemény Zsigmond báró lett a felelős szerkesztő, 1858. július 14-től Királyi Pál, 1860. február 28-tól ismét Kemény Zsigmond báró, aki 1869. december 1-jétől 1872-ig főszerkesztő volt, míg a felelős szerkesztői tisztet Urváry Lajosra bízták. 1887 december 1-jétől ifj. Ábrányi Kornél volt a felelős szerkesztő 1892. december 18-ig, mikor a lap főszerkesztője lett, és az maradt 1894. április 30-ig. Barna Izidor 1892. december 18-tól 1896. május végéig volt a felelős szerkesztő; 1894. november 1-jétől a főszerkesztő Vészi József, és 1896. május végétől a lap társszerkesztője Hevesi József, felelős szerkesztő Braun Sándor. Július 31-től Hevesi József szerkesztette. Kiadója előbb Eisenfels Rudolf, majd 1850. augusztus 6-tól Eisenfels és Emich. 1852. december 5-től Emich Gusztáv volt a lap egyedüli kiadója, mely 1868. október 1-jén az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. tulajdonába ment át, 1894. április 15-én az Egyesült Hírlapkiadó Vállalat Rt. váltotta magához a lap tulajdonjogát. A kiadóváltás hatására Kaas Ivor, Acsády Ignác és Günther Antal a laptól kiléptek. 1895 október 23-tól a Kosmos Hírlapkiadó Rt. adta ki a alapot. A Kosmos Rt. a lapvállalat vezetését egy volt katonatisztre bízta, aki katonás rendet akart tartani az ehhez nem szokott munkatársak között. 1896 július végén Vészi József 16 munkatársával együtt felmondott és átment a Vészi József főszerkesztő irányításával indult új laphoz, a Budapesti Naplóhoz. 1901-ben a lapot (a részvények többségét) Surányi József tehetős vállalkozó vásárolta meg. Ábrányi Kornél – rövid ideig ismét főszerkesztő – mellett előbb „főmunkatárs”, majd pedig főszerkesztő lett. Az ő idejében került a laphoz Miklós Andor, aki 1910-ben elhagyta a Pesti Naplót, és vele ment a szerkesztőség néhány munkatársa is, amikor megalapította Az Est című lapot. A Pesti Naplónál tört ki 1911-ben az első és sokáig egyetlen újságírósztrájk, mely sikerrel fejeződött be: a laptulajdonos-főszerkesztő megadta a kért fizetésemelést. 1917-ben Surányi Józseftől a lapot a Hatvany-Deutsch cég vásárolta meg. Hatvany Lajos baloldali és irodalmi jellegű lappá alakította, de a Tanácsköztársaság idején a többi polgári újsággal együtt ezt is betiltották. 1919. szeptember 28-án jelent meg újra, első oldalán üresen, mert a cikkeket a cenzúra törölte. Hatvany Bécsbe emigrált és a megszűnés elé néző Pesti Naplót ingyen átadta Mester Sándor felelős szerkesztőnek és Szegő Elemér rovatvezetőnek, akik gyakorlailag közvetítőnek bizonyultak: életjáradékért továbbadták a tulajdonjogot Miklós Andornak (1920). A Pesti Napló mint Az Est Lapok reggelente megjelenő napilapja élt tovább. (Az Est délben, a lapkonszern harmadik tagja, a Magyarország este jelent meg). 1933 decemberében Miklós Andor meghalt, végrendeletében színésznő-feleségére hagyta a vállalatot és vagyonát. Gombaszögi Frida ekkor visszavonult a színpadtól és átvette a cég irányítását, 1934. november 18-án iktatták be a három Az Est-lap rt. elnöki székébe. 1939-ben az állam az Athenaeum Rt.-t és az Est-lapokat is elvette tőle, és a nagy múltú Pesti Napló megjelentetését ugyanebben az évben beszüntették.
Tartalomjegyzék 377 120 oldal
1850-1859 1860-1869 1870-1879 1880-1889 1890-1899 1900-1909 1910-1919 1920-1929 1930-1939
1890
- Pesti Napló, 1890. július (41. évfolyam, 179-209. szám)
- Pesti Napló, 1890. augusztus (41. évfolyam, 210-240. szám)
- Pesti Napló, 1890. szeptember (41. évfolyam, 241-269. szám)
- Pesti Napló, 1890. október (41. évfolyam, 270-300. szám)
- Pesti Napló, 1890. november (41. évfolyam, 301-329. szám)
- Pesti Napló, 1890. december (41. évfolyam, 330-358. szám)
1891
- Pesti Napló, 1891. január (42. évfolyam, 1-31. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1891. január (42. évfolyam, 2-31. szám)
- Pesti Napló, 1891. február (42. évfolyam, 32-58. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1891. február (42. évfolyam, 33-58. szám)
- Pesti Napló, 1891. március (42. évfolyam, 59-88. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1891. március (42. évfolyam, 60-88. szám)
- Pesti Napló, 1891. április (42. évfolyam, 89-118. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1891. április (42. évfolyam, 89-117. szám)
- Pesti Napló, 1891. május (42. évfolyam, 119-148. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1891. május (42. évfolyam, 119-147. szám)
- Pesti Napló, 1891. június (42. évfolyam, 149-177. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1891. június (42. évfolyam, 149-177. szám)
- Pesti Napló, 1891. július (42. évfolyam, 178-208. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1891. július (42. évfolyam, 180-207. szám)
- Pesti Napló, 1891. augusztus (42. évfolyam, 209-237. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1891. augusztus (42. évfolyam, 209-238. szám)
- Pesti Napló, 1891. szeptember (42. évfolyam, 239-268. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1891. szeptember (42. évfolyam, 239-268. szám)
- Pesti Napló, 1891. október (42. évfolyam, 269-299. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1891. október (42. évfolyam, 269-298. szám)
- Pesti Napló, 1891. november (42. évfolyam, 300-328. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1891. november (42. évfolyam, 301-329. szám)
- Pesti Napló, 1891. december (42. évfolyam, 330-359. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1891. december (42. évfolyam, 330-359. szám)
1892
- Pesti Napló esti kiadás, 1892. január (43. évfolyam, 2-30. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1892. február (43. évfolyam, 32-60. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1892. március (43. évfolyam, 61-91. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1892. április (43. évfolyam, 92-120. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1892. május (43. évfolyam, 122-151. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1892. június (43. évfolyam, 152-180. szám)
- Pesti Napló, 1892. július (43. évfolyam, 181-211. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1892. július (43. évfolyam, 181-210. szám)
- Pesti Napló, 1892. augusztus (43. évfolyam, 213-240. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1892. augusztus (43. évfolyam, 213-240. szám)
- Pesti Napló, 1892. október (43. évfolyam, 241-271. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1892. szeptember (43. évfolyam, 241-270. szám)
- Pesti Napló, 1892. október (43. évfolyam, 272-300. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1892. október (43. évfolyam, 271-301. szám)
- Pesti Napló, 1892. november (43. évfolyam, 302-331. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1892. november (43. évfolyam, 303-331. szám)
- Pesti Napló, 1892. december (43. évfolyam, 332-370. szám)
- Pesti Napló esti kiadás, 1892. december (43. évfolyam, 332-371. szám)
1893
- Pesti Napló, 1893. január (44. évfolyam, 1-36. szám)
- Pesti Napló, 1893. február (44. évfolyam, 37-64. szám)
- Pesti Napló, 1893. március (44. évfolyam, 65-94. szám)
- Pesti Napló, 1893. április (44. évfolyam, 95-123. szám)
- Pesti Napló, 1893. május (44. évfolyam, 124-153. szám)
- Pesti Napló, 1893. június (44. évfolyam, 154-183. szám)
- Pesti Napló, 1893. július (44. évfolyam, 184-214. szám)
- Pesti Napló, 1893. augusztus (44. évfolyam, 215-245. szám)
- Pesti Napló, 1893. szeptember (44. évfolyam, 246-274. szám)
- Pesti Napló, 1893. október (44. évfolyam, 276-306. szám)
- Pesti Napló, 1893. november (44. évfolyam, 307-336. szám)
- Pesti Napló, 1893. december (44. évfolyam, 337-365. szám)
1894
- Pesti Napló, 1894. január (45. évfolyam, 1-31. szám)
- Pesti Napló, 1894. február (45. évfolyam, 32-59. szám)
- Pesti Napló, 1894. március (45. évfolyam, 60-89. szám)
- Pesti Napló, 1894. április (45. évfolyam, 90-119. szám)
- Pesti Napló, 1894. május (45. évfolyam, 120-149. szám)
- Pesti Napló, 1894. június (45. évfolyam, 150-179. szám)
- Pesti Napló, 1894. július (45. évfolyam, 180-210. szám)
- Pesti Napló, 1894. augusztus (45. évfolyam, 211-240. szám)
- Pesti Napló, 1894. szeptember (45. évfolyam, 241-270. szám)
- Pesti Napló, 1894. október (45. évfolyam, 271-301. szám)
- Pesti Napló, 1894. november (45. évfolyam, 302-331. szám)
- Pesti napló, 1894. december (45. évfolyam, 332-360. szám)
1895
- Pesti Napló, 1895. január (46. évfolyam, 1-31. szám)
- Pesti Napló, 1895. február (46. évfolyam, 32-58. szám)
- Pesti Napló, 1895. március (46. évfolyam, 59-88. szám)
- Pesti Napló, 1895. április (46. évfolyam, 89-117. szám)
- Pesti Napló, 1895. május (46. évfolyam, 118-148. szám)
- Pesti Napló, 1895. június (46. évfolyam, 149-176. szám)
- Pesti Napló, 1895. július (46. évfolyam, 177-207. szám)
- Pesti Napló, 1895. augusztus (46. évfolyam, 208-238. szám)
- Pesti Napló, 1895. szeptember (46. évfolyam, 239-268. szám)
- Pesti Napló, 1895. október (46. évfolyam, 269-299. szám)
- Pesti Napló, 1895. november (46. évfolyam, 300-329. szám)
- Pesti Napló, 1895. december (46. évfolyam, 330-359. szám)
1896
- Pesti Napló, 1896. január (47. évfolyam, 1-30. szám)
- Pesti Napló, 1896. február (47. évfolyam, 31-59. szám)
- Pesti Napló, 1896. március (47. évfolyam, 60-90. szám)
- Pesti Napló, 1896. április (47. évfolyam, 91-119. szám)
- Pesti Napló, 1896. május (47. évfolyam, 120-149. szám)
- Pesti Napló, 1896. június (47. évfolyam, 150-178. szám)
- Pesti Napló, 1896. július (47. évfolyam, 179-209. szám)
- Pesti Napló, 1896. augusztus (47. évfolyam, 210-239. szám)
- Pesti Napló, 1896. szeptember (47. évfolyam, 240-269. szám)
- Pesti Napló, 1896. október (47. évfolyam, 270-300. szám)
- Pesti Napló, 1896. november (47. évfolyam, 301-330. szám)
- Pesti Napló, 1896. december (47. évfolyam, 331-360. szám)
1897
- Pesti Napló, 1897. január (48. évfolyam, 1-31. szám)
- Pesti Napló, 1897. február (48. évfolyam, 32-59. szám)
- Pesti Napló, 1897. március (48. évfolyam, 60-90. szám)
- Pesti Napló, 1897. április (48. évfolyam, 91-120. szám)
- Pesti Napló, 1897. május (48. évfolyam, 121-151. szám)
- Pesti Napló, 1897. június (48. évfolyam, 152-180. szám)
- Pesti Napló, 1897. július (48. évfolyam, 182-211. szám)
- Pesti Napló, 1897. augusztus (48. évfolyam, 212-242. szám)
- Pesti Napló. 1897. szeptember (48. évfolyam, 243-272. szám)
- Pesti Napló, 1897. október (48. évfolyam, 273-303. szám)
- Pesti Napló, 1897. november (48. évfolyam, 304-332. szám)
- Pesti Napló, 1897. december (48. évfolyam, 333-362. szám)
1898
- Pesti Napló, 1898. január (49. évfolyam, 1-31. szám)
- Pesti Napló, 1898. február (49. évfolyam, 32-59. szám)
- Pesti Napló, 1898. március (49. évfolyam, 60-90. szám)
- Pesti Napló, 1898. április (49. évfolyam, 91-119. szám)
- Pesti Napló, 1898. május (49. évfolyam, 120-149. szám)
- Pesti Napló, 1898. június (49. évfolyam, 150-179. szám)
- Pesti Napló, 1898. július (49. évfolyam, 180-210. szám)
- Pesti Napló, 1898. augusztus (49. évfolyam, 211-240. szám)
- Pesti Napló, 1898. szeptember (49. évfolyam, 241-270. szám)
- Pesti Napló, 1898. október (49. évfolyam, 271-301. szám)
- Pesti Napló, 1898. november (49. évfolyam, 302-331. szám)
- Pesti Napló, 1898. december (49. évfolyam, 332-361. szám)
1899
- Pesti Napló, 1899. január (50. évfolyam, 1-31. szám)
- Pesti Napló, 1899. február (50. évfolyam, 32-59. szám)
- Pesti Napló, 1899. március (50. évfolyam, 60-90. szám)
- Pesti Napló, 1899. április (50. évfolyam, 91-119. szám)
- Pesti Napló, 1899. május (50. évfolyam, 120-149. szám)
- Pesti Napló, 1899. június (50. évfolyam, 150-179. szám)
- Pesti Napló, 1899. július (50. évfolyam, 180-210. szám)
- Pesti Napló, 1899. augusztus (50. évfolyam, 211-241. szám)
- Pesti Napló, 1899. szeptember (50. évfolyam, 242-271. szám)
- Pesti Napló, 1899. október (50. évfolyam, 272-302. szám)
- Pesti Napló, 1899. november (50. évfolyam, 303-332. szám)
- Pesti Napló, 1899. december (50. évfolyam, 333-361. szám)
1850-1859 1860-1869 1870-1879 1880-1889 1890-1899 1900-1909 1910-1919 1920-1929 1930-1939